Tömeges halpusztulás Manilánál

2011. 06. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 750 millió tonna hal pusztulását okozta három nap alatt a hőmérséklet ingadozása a Fülöp-szigeteken Manila közelében. Az egyik vulkán mellett elhelyezkedő Taal tó felszínén tegnapra sosem látott tömegben lebegtek a haltetemek – adta hírül az AFP. Szakértők szerint a pusztulás oka feltehetőleg az, hogy a hét végén, az esős évszak kezdetén nagy mennyiségű csapadék hullott, ami lehűtötte a tó vizét, és nagymértékű oxigénhiányt okozott. – A halak tetemes része a folyó közelében létesített tenyészetekben veszett oda, ami hatalmas gondot és veszteséget jelent a tó partján működő vállalkozásoknak – közölte a halászatért felelős igazgatóság. A halászok csónakjaikkal próbálják összegyűjteni a tetemeket, kevés sikerrel, a szakhatóság pedig igyekszik elföldelni őket, de tevékenységüknek egyelőre alig van látszata. A bűz elviselhetetlen, ráadásul a rothadó halak komoly egészségügyi gondokat is okozhatnak a térségben – nyilatkozta Zenaida Mendoza, az érintett Talisay település első embere.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.