Törökország, az úgynevezett arab tavasz eseményeit ez eddig óvatosan kezelő szekuláris iszlám középhatalom egyre jobban érzi a saját bőrén is a Szíriában zajló felkelés hatásait. A fegyveres harcok által érintett észak-szíriai városokból – így Dzsiszr es-Sugúrból, ahol állítólag sok rendőrt mészároltak le – egyre többen menekülnek a határ túloldalára, s a Zaman című napilap beszámolója szerint török mentőautók sebesültek tucatjait szállították át, hogy török kórházakban kapjanak ellátást. Ankara azonban egyelőre nem kondította meg a vészharangokat, sőt, a jövő héten esedékes választás kampányával elfoglalt Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök közölte, hogy nem zárják be a kapuikat a menekülők előtt.
Ankara óvatosságáról elemzők azt tartják, hogy a regionális szerepét növelni kívánó Törökországnak egyelőre nem áll érdekében egyik felet sem előnyben részesíteni, mivel még nem tudni, végül ki kerekedik felül. Ha Basár el-Aszád szír elnöknek sikerül fenntartania rendszerét, befektetéseik megőrzése és gyarapítása érdekében a törököknek továbbra is vele kell egyezségre jutniuk.
Magyar Péter megint mellébeszél a mentelmi jogáról