origo.hu
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről
Ultimátum. Napokon belül konkrét ajánlatot nyújt be a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak a tárgyalások menetrendjéről az öt közoktatási szakszervezet, amely múlt vasárnap tüntetett az oktatásis államtitkárságnál. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke leszögezte: követelik, hogy az oktatási kormányzat tárgyaljon az új közoktatási törvény koncepciójáról és a pedagógus-életpályamodellről még az előtt, hogy a kormány döntene a tervezetről. Hozzátette: úgy tudják, a kabinet a tavaszi ülésszak lezárásáig, július 16-ig mindenképpen megtárgyalja a koncepciót, vagyis ez a végső határideje az egyeztetéseknek. Ha július 16-ig nem lesz érdemi egyeztetés, megkezdik a szeptemberi pedagógussztrájk előkészítését. (F. M.)
Négy baloldali kötődésű szakszervezeti konföderáció országos demonstrációt, tüntetéseket, autós felvonulást szervez jövő csütörtökre. Az Autonóm szakszervezetek, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma egyebek mellett a kormány szerintük a munkavállalókat sújtó intézkedései, a korkedvezmény és a korengedmény megszüntetése ellen tiltakozik. Budapesten és minden megyében tiltakozásokat tartanak, Miskolcon, Egerben, Kaposváron és Tatabányán tüntetnek, a többi helyen pedig autós felvonulás lesz. A jobboldali kötődésű Munkástanácsok nem vesz részt a demonstrációban.
– Egyetértünk a munkavállalók sorsáért aggódó véleményekkel, viszont látni kell, hogy az előző MSZP–SZDSZ-kormányzás következményei sújtják most a dolgozókat. Ezeket a súlyos hibákat az Orbán-kormánynak kell helyrehoznia – mondta lapunknak Palkovics Imre. A szervezet elnöke szerint az ország gazdasági helyzetének stabilizálásakor a jelenlegi kormányt is megilleti az a mértékű tolerancia, amit az előző kabinet országrontó tevékenysége alatt élvezett a most tiltakozó szakszervezetek részéről.
Szintén jövő csütörtökön tart „bohócforradalmat” a rendvédelmi szakszervezetek sztrájkbizottságának két lemondott vezetője. Kónya Péter és Árok Kornél az alkotmányos jogok védelme érdekében szervezi az akciót. A „bohócforradalmárok” nem értik, egyesek „miért kiabálnak kígyót-békát” rájuk. – Mindenki számára nyilvánvalóvá tettük, hogy a bohócforradalomként meghirdetett esemény mindennemű pártpolitikától mentes, békés megmozdulás lesz – közölték. Sztrájkbizottsági elnökként Kónya többször azt mondta, egy esetleges következő demonstráció békés jellegét már nem biztos, hogy garantálni tudják, vasárnap pedig rendvédelmi dolgozókkal megtámogatott, kordában már nem tartható „szabadcsapatokról” beszélt. Árok a „bohócforradalomról” azt mondta: rendbontás esetén feloszlatják, ha pedig a jelenlévők nem engedelmeskednek, azt a rendőrségnek jelzik, „ettől kezdve nem vállalunk felelősséget az ott lévőkért”. Orbán Viktor miniszterelnök kedden egyértelművé tette: elvárja, hogy a rendvédelmi dolgozók semmilyen módon ne álljanak át a rendbontók oldalára.
– Pont az a Kónya úr hivatkozik a rendőrök nehéz körülményeire, aki világéletében újságíróként meg szakszervezeti független bizalmiként dolgozott, így ő még talán elképzelni sem tudja, hiszen csak olvashatott vagy leginkább tudósíthatott róla, hogy milyen is a rendőrök lelki leterheltsége – mondta Kósa Lajos az ATV-ben, hozzátéve, hogy Kónya is korkedvezménnyel van nyugdíjban. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, az előző kormányok gazdaságpolitikája miatt az ország most nem engedheti meg magának, hogy 45 éves, életerős, munkaképes embereket nyugdíjban tartson, ráadásul magasabb nyugdíjjal, mint amennyi a fizetésük volt.
A nyugdíjkedvezmények átalakítását szintén elutasító többi rendvédelmi szervezet sem támogatja a „bohócforradalmat”. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete a konföderációk demonstrációján, az autós felvonuláson vesz részt. Ezt teszi a Független Rendőr Szakszervezet is, amely a Liga szakszervezetek június 29-i, félpályás útlezárásait is támogatja. A Mozdonyvezetők Szakszervezete ma a Parlament előtt tiltakozik.
Házkutatás. Ismét házkutatást tartottak a kaposvári nyomozó ügyészek Szekszárdon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete központi irodájában. Szima Judit főtitkárt korábban őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, hétfőn pedig lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezték. Szimát azzal gyanúsítják, hogy saját céljaira használta a szakszervezet pénzét.
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről
Mélypont a médiában
Vállfájással ment orvoshoz a kétgyermekes Erika, most a saját temetését szervezi
Magyar Péter, az időzített bomba
Így gyógyítja testedet a szalonna: nem hiszed el, mivel kell párosítani
Csillagok háborúja utánérzés az ukrajnai háborúban: légvédelmi tornyok jelentek meg a krími hídon
Összeomlott az egyik legnagyobb hazai csomagküldő vállalat
Saldanha mesterhármasával megverte a Fradi a Puskás Akadémiát
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik
A jobboldali FPÖ nyerte a választást Ausztriában az első információk szerint
Lerántották a leplet Zelenszkij legújabb mutyijáról
Bródy János leleplezte Magyar Péter hatalmas titkát
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.