Két új elemmel, a 114-es és 116-os rendszámúval bővült immár hivatalosan is a periódusos rendszer. Ezeknek a szupernehéz elemeknek most még csak sorszám alapján képzett nevük van, mindkettő radioaktív, és csupán a másodperc töredékéig létezik, mielőtt könnyebb atomokra esik szét – tudta meg a távirati iroda.
A két elem létezését három éven át tartó felülvizsgálat után ismerte el hivatalosan is a kémikusok nemzetközi szervezete, a IUPAC, valamint a fizikusok nemzetközi szervezete, a IUPAP. E szervezetek csak akkor fogadnak el igazoltnak egy bejelentést, ha az új elem létrehozói a teljes bomlási sort igazolni tudják, illetve azt másik laboratóriumban is meg tudják ismételni. Erre alkalmas intézet azonban a világon csak néhány található, közöttük van a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (Egyesült Államok) és az Egyesített Atomkutató Intézet (Oroszország) is. Ezek tudósai együttműködve hozták létre a két transzurán, szupernehéz elemet még 2004-ben és 2006-ban. A transzurán elemek természetes körülmények között magfúzióval, a csillagok belsejében születnek. Földi viszonyok mellett két nehézion atommagjának ütköztetésével tudják létrehozni a szupernehéz elemeket, de nehéz észlelni őket, mert gyorsan szétesnek.
Az új elemek elnevezése egyelőre ununquadium és ununhexium a rendszerbeli sorszámuk (ami latin eredettel: egy-egy-négy és egy-egy-hat) alapján. A felfedezők a hagyomány szerint megkapják a jogot az elemek végleges elnevezésére. A 110-es rendszámú elemet például a darmstadti (Németország) Nehézion-kutató Intézet kutatói városuk után darmstadtium (Ds) névre keresztelték. A 112-es – mindeddig legnagyobb rendszámú – elem pedig Nikolausz Kopernikusz tiszteletére a kopernícium (Cn) elnevezést kapta 2010-ben a kutatóktól, akik létrehozták. A 113-as és 115-ös elem elfogadása folyamatban van.
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről