Újabb halálos áramütés

Nagy Áron
2011. 06. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halálos áramütés ért talajvíz-mentesítési munkálatok közben egy munkást szombaton délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón – közölte honlapján a rendőrség. A police.hu-n megjelent közleményben azt írják, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az ötvenéves nagykállói férfi egy körülbelül hatméteres fúrószárral hozzáért a felette húzódó elektromos légvezetékhez, és ezért szenvedett áramütést. A szemtanúk, majd a kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a felelősség kérdését munkavédelmi szakértő bevonásával, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanújával indított nyomozásában vizsgálja – tette hozzá Fülöp Gergely, az illetékes hatóság szóvivője.
Emlékezetes, hogy az idén már több halálos kimenetelű munkabaleset történt. A távirati iroda adatbankja szerint legutóbb május 19-én rázott meg az áram egy betonkeverő gépet használó munkást Edelényben, a rakacaszendi férfi a helyszínen életét vesztette. Áprilisban Győrben koponyasérülést szenvedett és meghalt egy munkás, miután beleesett egy üzemen kívüli formázógépbe. Februárban egy 23 éves férfi hunyt el, aki Kunfehértó mellett erdőirtás közben felmászott egy fára, és tíz méter magasból leesett. Csabdi külterületén pedig a Fejérvíz Zrt. hét munkatársa a szivattyú karbantartását végezte, amikor a kútfedélszerkezet rögzítése meglazult, s az 500 kilogrammos vasfedél a földbe csapódva maga alá temette egyiküket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.