Újabb kínai központ épül?

Bodacz Péter
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly fantáziát és innovációs lehetőséget látnak hazánkban a mobilhálózati eszközöket és készülékeket gyártó kínai cégek. A ZTE Corporation követi vetélytársa, a Huawei Elecronics példáját, és logisztikai központot hoz létre Magyarországon. A beruházás részleteiről – annak helyéről, költségeiről, az esetleges állami támogatásról, valamint a létesülő munkahelyek számáról – egyelőre nem tudni, a szakemberek toborzása ugyanakkor már megkezdődött. A ZTE Hungary tegnap nyílt napot tartott friss diplomás és végzés előtt álló informatikusoknak, ahol a cég világpiaci súlya mellett megemlítették a magyarországi beruházást is. A kínai cég alkalmazottjainak száma 2010-ben globálisan meghaladta a nyolcvanezret, árbevétele pedig a tízmilliárd amerikai dollárt.
Hazánkban azután tett szert nagyobb ismertségre a ZTE, hogy a céget választotta hálózatfejlesztési programjának megvalósításához a Telenor. Mint ismeretes, a Huawei Pécsen hozza létre az Európát, Észak-Afrikát, a FÁK tagállamait, valamint a közel-keletet kiszolgálni hivatott logisztikai központját. A két cég viszonya egyébiránt nem nevezhető felhőtlennek. Nemrégiben a Huawei szabadalmi pert akasztott a ZTE nyakába többek között hazánkban is, míg a ZTE Kínában fordult bírósághoz hasonló ok miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.