Egyes hírek szerint összesen akár hétmilliárd forint nyereséghez juthatnak a hazai magánnyugdíjpénztárak azzal, hogy az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők vagyonát csaknem két hétig saját hasznukra kamatoztathatták. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tájékoztatójára hivatkozva a Világgazdaság tegnap azt írta, hogy az eredeti június 12-i határidő helyett pünkösd után, a jövő kedden is elegendő a nyugdíjpénztáraknak az állami rendszerbe visszalépő tagok vagyonát az Államadósság-kezelő Központnak átutalni. Ezt a „hoszszabbítást” azonban tegnapi lapzártánkig nem erősítette meg a PSZÁF. A nyugdíjpénztárak az állítólagos négy nap haladékkal átadandó 2800-2900 milliárd forint értékű vagyonelemek után négynapi többletkamathoz és árfolyamnyereséghez jutnak. A lap szerint így az állam mintegy kétmilliárd forintról mond le a nyugdíjpénztárak javára.
A Világgazdaság arra is emlékeztet, hogy az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártagok államhoz kerülő vagyona után – május 31. és június 10. között – járó mintegy ötmilliárd forintos hozamát már a kormányrendelet megalkotásával átengedte az állam. Így – a cikk szerint – összesen akár hétmilliárd forint nyereséghez is juthatnak azok a magánkasszák, amelyek folyamatosan a nyugdíjrendszer átalakításának áldozataként állították be magukat az elmúlt hónapokban.
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik