Vagyonnyilatkozat az államfőtől is?

Munkatársunktól
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövedelmi és vagyoni viszonyainak átláthatósága érdekében az országgyűlési képviselőkkel azonos vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége lenne az államfőnek is – erre tett javaslatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, amely tegnap nyilvánosságra hozta a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény tervezetét. Az elképzelések szerint a jogszabály – amelynek elfogadásához kétharmados támogatottság szükséges – 2012. január 1-jén, az új alaptörvénnyel együtt lépne hatályba.
Az új törvény nem változtatna a köztársasági elnök és a volt államfők javadalmazásának jelenlegi szabályain. A dokumentum szerint a köztársasági elnök havi tiszteletdíja a köztisztviselői illetményalap – ez jelenleg 38 650 forint – harminckilencszerese. Az államfőnek minden naptári évben negyven munkanap szabadság jár, rezidencia, két személygépkocsi használatára is jogosult. A volt köztársasági elnököket havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű juttatás illeti meg. A volt elnököknek is jár személyes célra gépkocsi, amelyhez autót és sofőrt a rendőrség biztosít. Kétfős titkárságot is alkalmazhatnak, ennek feltételeit a hivatal biztosítja.
Az alkotmány alapján a köztársasági elnök ellenjegyzéshez nem kötött hatáskörében alakítja ki a hivatala szervezetét, ezért a törvénytervezet csak a legfontosabb keretszabályokat állapítja meg a hivatal szervezetére vonatkozóan. Az előterjesztés lehetőséget ad arra, hogy az államfő elnöki főtanácsadókat, elnöki tanácsadókat nevezzen ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.