Varsói tapasztalatcsere

Egyetértettek a résztvevők abban, hogy a térségben 1989–90-ben megkezdődött demokratizálási folyamat nem ért véget, és szükség is van arra, hogy folytatódjon megváltozott körülmények között – közölte a közép-európai államfők találkozójának első napján Bronislaw Komorowski lengyel elnök.

Hírösszefoglaló
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa újraegyesülése csak a nyugat-balkáni országok integrációjával válhat teljessé – mondta tegnap Schmitt Pál. A varsói közép-európai államfői csúcstalálkozón tartott beszédében a köztársasági elnök elmondta, világos távlatokat kell adni az EU-hoz csatlakozni kívánó országoknak. Az MTI által is idézett államfő részletesen szólt az EU keleti partnerségi programjáról is, mint a magyar és lengyel uniós elnökség közös prioritásáról, amely szavai szerint a legfontosabb eszköz az EU keleti szomszédainak támogatásában. A magyar elnök szólt az arab térségben zajló eseményekről is. Mint fogalmazott, rendkívül fontos, hogy a közép-európai térség országai segítsék az észak-afrikai államokat saját békés demokratikus átalakulásuk tapasztalatainak átadásával.
Bronislaw Komorowski a nap végén közölte, az 1989–90-ben Közép-Európában kezdődött folyamat nem ért véget, folytatódnia kell; hiszen nem minden ország tudott egyforma mértékben élni azokkal az esélyekkel, amelyekkel csatlakozhatna a náluk szerencsésebb nyugat-európai országokhoz. A találkozón – amelyhez tegnap késő délután Barack Obama amerikai elnök is csatlakozott – a koszovói államfő, Atifete Jahjaga meghívása miatt nem vett részt Borisz Tadics szerb, illetve Traian Basescu román államfő sem. A két ország ugyanis nem ismeri el Pristina függetlenségét. Mivel Szlovákia szintén így tekint Koszovóra, első körben Ivan Gasparovic is lemondta a részvételt. A szervezők azonban megígérték, nem tüntetik fel az egykori szerb tartomány állami jelképeit, a szlovák államfő ezért elutazott a találkozóra. A Reuters szerint Obama is arról beszélt Varsóban, hogy a térség volt szocialista országainak meg kellene osztania tapasztalatait az arab térség átalakulóban lévő államaival. Egyúttal közölte, megállapodást ír alá az amerikai és lengyel légierők együttműködéséről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.