Czestochowa Lengyelország legszentebb helye, nemzeti önazonosságának forrása, a Fekete Madonna innen tekint le gyermekeire, akik tömegesen zarándokolnak el hozzá. A jellegzetes, fekete arcú Istenanya-ikont egykor valószínűleg Magyarországról vitték el a pálos szerzetesek a Jasna Góra-i kolostorba, azóta nemegyszer megmentette Lengyelországot, majd később II. János Pál pápa is a kolostornak ajándékozta azt az övet, amelyet az ellene elkövetett merénylet idején viselt. A lengyel pápa Szűz Máriának köszönte meg, hogy megmentette az életét 1981-ben, ezzel együtt hat alkalommal látogatta meg a Jasna Góra-i kolostort pápaként.
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok június 24-én újra elzarándokolnak Czestochowába. Velük lehet tartani a lelki élményt jelentő útra, ugyanis a zarándoklatot vasúton szervezik. A zarándokok Krakkót érintve érkeznek a kegyhelyre, ahol a II. János Pálról elnevezett zarándokközpontban fognak éjszakázni. Krakkóban a magyarok megkoszorúzzák Báthory István szobrát, és imádkoznak Szent Hedvig királynő sírjánál, ellátogatnak a nemrég repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Lech Kaczynski lengyel elnök sírjához, a négynapos út utolsó napján pedig Ószandecben elmennek Árpád-házi Szent Kinga emlékhelyéhez, s a II. János Pál múzeumot is megtekintik. A Misszió Tours (www.missziotours.hu) által szervezett zarándokúton fővédnökként Kövér László házelnök is részt vesz.
Itt vannak a szeptemberi utolsó ötös lottó friss számai