Rupert Murdoch, a nyolcvanadik életévében járó médiamágnás Ausztráliában született, és – követve apját az újságírás világába – már 22 évesen laptulajdonosnak mondhatta magát. Vállalata az ötvenes évek közepén kezdett terjeszkedni, a News of the World megvásárlásával 1968-ban lépett be a brit sajtópiacra. Jelenleg a világ minden kontinensén több mint száz lapkiadvány van a birtokában, televíziós csatornákkal, könyvkiadókkal és többek között a 20th Century Fox filmtársasággal együtt.
A szigetországban – még a botrány kirobbanása előtt – végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek hatvan százaléka gondolta úgy, hogy Murdoch túlzott befolyással rendelkezik a brit politikára. A médiamágnás védelmi vonalát azonban eddig lehetetlen volt áttörni, hiszen évtizedek óta hagyományosan tory hátvédként munkálkodott, és – ahogy Margaret Thatcher, illetve John Major egykori kormányfők – tavalyi győzelmével immár David Cameron is sokat köszönhetett neki.
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!