Magán kívül hét emberrel végzett közép-európai idő szerint tegnap egy afroamerikai férfi az Egyesült Államokban – adta hírül a CNN. A hírtelevízió tudósítása idézte a Michigan állambeli Grand Rapids város rendőrfőnökét, Kevin Belket, aki elmondta: a harmincnégy éves Rodrick Dantzler előbb otthonához közel kezdett lövöldözni. Két házra is tüzelt, az egyiknél két nőt és egy tízéves kislányt, a másiknál pedig három nőt és egy férfit lőtt agyon. Belk úgy tájékoztatott, az áldozatok között van a gyilkos volt barátnője és leánya is.
Mire a támadó végzett a hét szerencsétlennel, a rendőrség nagy erőkkel a helyszínre érkezett. Dantzler ezt látva kocsiba szállt, és elhajtott. A hatóságnak csak mintegy negyedórányi autós üldözés után sikerült megállítania az ámokfutót, aki menekülés közben többször kilőtt az ablakon, és két embert megsebesített. A gyilkos egy ponton áthajtott az autópálya két felét elválasztó füves területen, és a forgalommal szemben haladt, végül egy ütközés vetett véget a hajszának. Dantzler ekkor kipattant járművéből, és ismét lövöldözni kezdett. A rendőröket vette célba, de csak a járművekben okozott kárt. A beszámoló szerint az ámokfutó végül három embert túszul ejtett. A rendőrség lezárta a területet – írta a távirati iroda. Hozzátették: a férfi előbb azt közölte, hogy feladja magát a rendőröknek, de miközben tárgyalt a megadásról, fejéhez szorította pisztolyát, és végzett magával. A túszok sértetlenek maradtak. A CNN tudósítása szerint a rendőrök egyelőre nem tudnak magyarázatot adni arra a kérdésre, mi vitte rá Rodrick Dantzlert a gyilkolásra.
Az utóbbi időben több hasonló eset is történt. Csütörtökön például huszonhat gyereket és négy nevelőt tartott fogva hét órán keresztül egy bozótvágó késsel és kalapáccsal fenyegetőző férfi Malajzia déli részén.
Orbán Viktor: Gratulálok, Márton Viviana! - fotó