A jelentős ügyhátralékkal küzdő bíróságok kaphatnák meg a Fidesz elképzelései szerint azon bírói státusok egy részét, amelyekből nyugdíjba vonul a 62 éves kort elérő bíró. Így e bíróságokon is 3-5 hónap alatt megszülethetnének az elsőfokú ítéletek – közölte Áder János. A Fidesz igazságügyi reformmal is foglalkozó európai parlamenti képviselője a kormánypárt szombati elnökségi ülése után beszélt az átcsoportosításról szóló tervekről. Szerinte elfogadhatatlan az a helyzet, hogy a bíróságok különböző leterheltsége miatt egy ugyanolyan típusú ügyben az egyik bíróságon három hónap alatt születik meg az elsőfokú ítélet, míg egy másik bíróságon ez másfél-két évig is eltarthat. Álláspontja szerint ez alapvetően a központi régió, azaz Budapest és Pest megye problémája. Áder úgy véli, néhány bírósági vezető nem örül majd az átcsoportosításnak, ráadásul vannak olyan „egyszerűbb, bagatell” ügyek, amelyeket a titkárok intézhetnének.
A fideszes képviselő szerint a feladatokhoz kell hozzárendelni a költségvetési forrásokat, s ott, ahol többletfeladatok vannak, többletlétszámról kell gondoskodni. Ha erre nincs mód, át kell csoportosítani. Szeretnék elérni azt is, hogy minél kevesebb ügyből legyen bírói ügy, és tartsanak egyeztetési eljárást a per előtt. Így csökkenthetők lennének a költségek is. Létrehoznának bírói teameket is, ami asszisztencia, igazságügyi személyzet biztosítását jelentené a bíró számára, hogy ő az érdemi ügyre koncentrálhasson.
A Kúria – ma Legfelsőbb Bíróság – jövőbeli szerepe az lesz, hogy világos jogértelmezési keretet adjon, ha a bírósági rendszerben az ítéletekben ellentmondás van. Az ítélőtáblák szintje megmaradna.
A fideszes politikus tájékoztatott arról is, hogy a bíróságok igazgatásának kérdésében további egyeztetésre van szükség, de abban egyetértett a Fidesz elnöksége, hogy mindaz, ami hasznos a jelenlegi szisztémából, meg kell őrizni, a bevált európai uniós példákat pedig be kell emelni a rendszerbe. Újságírói kérdésre elmondta, nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy az ügyészséget rendeljék a kormány alá.
Sorozatos botrányok Magyar Péter körül, apad a TISZA - videó