Negyvenharmadik alkalommal rajtol el holnap a Kékszalag nemzetközi vitorlásverseny Balatonfüredről. A szervezők rendhagyó módon egy nappal a megszokottnál korábbra rakták a start időpontját; a Magyar Vitorlásszövetség elnöksége azért döntött a rajt megváltoztatása mellett, mert így a mezőny második felében célba érők is részt tudnak venni a Balaton-kerülő versenyt követő szombati közös vacsorán és banketten. Szoják Balázs versenyigazgató a távirati irodának elmondta, Közép-Európa legnagyobb hagyományú és leghosszabb tókerülő versengésére több mint ötszáz hajó részvételét várják. Az indulóknak a légvonalban 145 kilométeres Balatonfüred – Kenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük a vízen. Az idén utolsó előtti alkalommal rendezik meg a zárt vagy más néven klasszikus Kékszalagot, s 2014-től már csak nyílt formában bonyolítják le az eseményt.
A Kékszalagot először 1934-ben rendezték meg. A legtöbb elsőséggel Litkey Farkas büszkélkedhet, aki 2001 és 2009 között sorozatban kilencszer diadalmaskodott, s az idén is az egyik fő esélyesnek számít – emlékeztetett az MTI. Az idei Kékszalag egyik fontos kérdése, hogy megdől-e a verseny gyorsasági rekordja, amelyet 1955-ben a Nemere II állított fel, amikor 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Erre van is esély, mert a meteorológiai előrejelzések szerint a rajt napján szeles idő várható.
Magyar Péter saját híveit is csúnyán átverte