Többek között az egyszintű érettségi rendszer bevezetését ajánlja a Hoffmann Rózsa vezette oktatási államtitkárságnak a Mádl Ferenc Kör, amely több javaslatot is megfogalmazott a készülő új oktatási törvényekhez. A szervezet – amelynek tagja mások mellett Bod Péter Ákos közgazdász, Granasztói György történész és Martonyi János külügyminiszter is – lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint meg kell szüntetni az elmúlt évtizedben hozott közoktatási változtatásokat, igényes, széles körű műveltséget és a természettudományi alaptudást garantáló, széles skálájú, de egyszintű érettségit kell bevezetni. A felsőoktatásban világosan különbséget kell tenni az egyetem és a főiskola között. Egyetemre csak az arra szellemileg érettek kerülhessenek be, elsősorban olyan szakokra, amelyeknek a jövő nemzedékek nevelésében, a munka és a tudomány világában, a nemzetközileg is versenyképes tudásban, az emberek gyógyításában és szociális ellátásában szerepük van. A társaság leszögezi, hogy meg kell tanítani, részint példaadással, a családi életre nevelés etikai és szellemi alapjait. Hangsúlyozzák azt is: igényes szakmunkásképzést kell nyújtani azoknak, akik így tudnak reálisan boldogulni.
A kör tagjai azt kérik, az oktatási államtitkárság terjessze be mielőbb az ezeknek az alapelveknek megfelelő törvényjavaslatot, a döntéshozók pedig – a későbbi finomítások lehetőségének fenntartása mellett – támogassák ezt, és ne engedjék a különböző köntösbe öltöztetett, hibás oktatási elvek visszatérését.
A Mádl Ferenc Kör egy régóta működő szellemi társaságot takar, amely a napokban vette fel a közelmúltban elhunyt egykori köztársasági elnök nevét. Granasztói György, a kör elnöke lapunknak kijelentette: a szellemi társaságot még Mádl Ferenc alapította évekkel ezelőtt, javaslataikat és meglátásaikat 2007-ben esszékötetben adták ki. Eddig 2011 Kör néven működtek, és hamarosan új esszékötetben teszik közzé ajánlásaikat.
Magyar durván támadta az árvízi védekezésben résztvevőket