A palesztinbarát akció szervezői – akiket az MTI is idézett – elmondták: a résztvevők abban az akcióban vettek volna részt, amellyel tiltakozni akartak a Gázai övezet izraeli zárlata ellen, és amelyben egy tucat hajóból álló flottilla segélyt vitt volna a területre. A flottilla akcióját ugyanakkor a görög hatóságok – szintén izraeli kérésre – egyelőre meghiúsították, a hajókat nem engedték ugyanis kifutni a görög kikötőkből.
Sajtójelentések szerint az aktivisták beutazásának megakadályozására Izrael egy 342 nevet tartalmazó listát adott át a külföldi légitársaságoknak, és közölte, hogy ezektől az általa provokátoroknak és huligánoknak tekintett emberektől megtagadja a beutazást. Így a francia hatóságok megakadályozták, hogy kilenc aktivista csütörtök este felszálljon a Malév Budapestre tartó járatára, hogy onnan Tel-Avivba repüljön. Ezt követően tegnap reggel ötven utas elfoglalta a Lufthansa német légitársaság beszállókapuit a párizsi Roissy repülőtéren, miután nem engedték őket felszállni gépükre. Brüsszelben pedig három francia állampolgár nem szállhatott fel a Swiss svájci légitársaság Tel-Avivba tartó gépére. A genfi repülőterén ugyancsak ötven aktivista több gép késését okozta, miután nem engedték fel őket az Easyjet légitársaság tel-avivi járatára. Két amerikai aktivistát, akik repülőgépen eljutottak Tel-Avivba, visszafordítottak, harminc, Olaszország-ból és Svájcból érkező utast pedig előállított az izraeli rendőrség.
A Malév, hasonlóan más légitársaságokhoz, az izraeli hatóságtól hivatalos értesítést kapott arról, hogy az érintett utasokat, palesztinbarát aktivistákat nem engedik be Izraelbe, ezért nem vállalta a légitársaság az utaztatásukat – mondta Róna Márta. A Malév kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, a magyar légitársaság üzletszabályzata szerint ilyen esetben az utasnak ugyan nem jár vissza a jegy ára, a cég azonban méltányosságból ebben az esetben eltekintett ettől, és visszatéríti a kifizetett öszszeget.
Meghalt Jelenits István