Az MLSZ versenybizottsága arra hivatkozva, hogy a vasárnapi Kaposvár–FTC labdarúgó NB I-es mérkőzés időpontja megfelel a nemzetközi és a hazai gyakorlatnak, nem járult hozzá az ezen és jövő hét csütörtökön is Európa-liga-selejtezőt vívó ferencvárosiak halasztási kérelméhez. Valóban ez a gyakorlat, bár a Fradi a múlt héten még Jerevánban járt szintén El-meccsen, aztán Moszkvában bemutatózott, Kaposvár után pedig a norvégiai Aalesundba hivatalos, ez összesen oda-vissza több mint tízezer kilométer utazás, s öt mérkőzés két hét alatt. Ehhez képest a Videoton múlt pénteken Kecskeméten játszott Szuperkupát, ma Klagenfurtba hivatalos BL-selejtezőre, tehát enyhén szólva sem utazza körbe a földet, ám az MLSZ mégis engedélyezte, hogy elhalassza a szintén vasárnapra datált siófoki bajnoki kiruccanását. Pedig ez is tökéletesen megfelelne a gyakorlatnak, a Vidi jövő szerdai BL-visszavágója ugyanúgy két napra esik a hét utolsó napjától, mint a Fradi holnapi, El-beli első meccse.
Akkor mi történt? Összeesküvés-elméletek helyett maradjunk az MLSZ-ből szerzett nem hivatalos magyarázatnál: szakmailag rossz döntés született a Videoton halasztási kérelmének elfogadásánál, s ezt – a gyenge játékvezetőhöz hasonlóan – nem akarják még egy rosszal tetézni.
Ám így sérül a versenysemlegesség elve. Ezt éppen az MLSZ versenybizottságának illene tudnia, nehogy gyakorlattá váljon.
Magyar Péter saját híveit is csúnyán átverte