Igazságügyi szakember

Mostanában méltatlanul sokszor idézzük fel Tamás Gáspár Miklós hírhedt kirohanását a magyar bírói kar ellen: „A bírák jelentős része ahhoz a fölső középosztályhoz tartozik, amely cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita, és mélyen lenézi a kitaszított szegényeket.” Nem terhelem a folytatással a tisztelt olvasót, mert ez a szöveg nem a szellemisége, bölcsessége, netán a pontossága okán citáltatik oly gyakran, hanem azért, mert jól illusztrálja a balliberálisok (azokban a napokban – 2003 ősze – TGM éppen a ballibekhez tartozott) hagyományos értékeket megvető, lejáratni vágyó kétszínűségét és gátlástalanságát.
Ám ne TGM stiláris ballépéseivel foglalkozzunk, hanem próbáljuk felvázolni a bírók még nem dehonesztált töredékének szakmai portréját. Elvileg a maradék többségének politikailag korrekt, másságot tisztelő, objektív, tárgyilagos, az igazságot mindenek fölé helyező ítésznek kell lennie. És nyilván akad néhány ultraliberális, feminista, cionista is, de ezeknek az ítéletein nem ildomos észrevenni identitásukat. S lehet mutatóba egy-kettő, maximum kettő és fél elvadult bolsevista, na jó, marxista–leninista, de az ugyanaz. (Bár a fene sem tudja, miért, jobban veszi ki magát.) Ilyenek nyilván csak elvétve akadnak, mégis az a kényszeres benyomásunk támad, hogy a politikai hátterű ügyeket nem a TGM szerint többségben lévő jobboldali bírák ítélik meg, hanem az a néhány, hogy azt ne mondjam, gerillaharcot vívó baloldali ágens, aki a tényállástól függetlenül erőszakolja világnézete vélt igazát. Kétségtelen, összehasonlíthatatlanul kevesebbet tudok (tudunk) a Galambos–Laborc–Szilvásy-ügyről, mint Varga Béla bíró úr, de annyit az első felületes pillantásra is megállapíthatok, TGM nem róla mintázta a többséget kitevő, fölső középosztálybeli bíró sziluettjét. Egyértelmű, de legalábbis valószínű, hogy Varga Béla bíró úrnak az egykori állam-, a jelenlegi utódpárt képviselőihez húz a szíve, s döntéseiben az ő „jogegyenlőségüket” igyekszik érvényre juttatni. Persze Varga bíró úr nem a kémkedési ügyben hozott döntést, hanem a gyanúsítottak pillanatnyi státusát igyekezett elrendezni, de amit gondolt, határozott és tett, az, meglehet, egybevág a politikai, etikai meggyőződéssel, de ellentmond a józan észnek. Mert egy kémkedési ügyben házi őrizetbe helyeztetni azt, aki a hazaáruláshoz hasonlatos, súlyos bűnnel, kémkedéssel gyanúsítható, az magyarázható még a bíró nagylelkűségével, de az állítólagos felbujtót és tevékeny bűnpártolót szabadon engedni ez esetben a baloldali elfogultság mintapéldája.
Milyen kémkedés lehet az, ahol azokat a gyanúsítottakat, akiknek egyedülállóan széles és hatékony kapcsolatrendszerük van, nem kell gátolni abban, hogy összebeszéljenek, befolyásolják (megfélemlítsék) a tanúkat, eltüntessék a bizonyítékokat, kivonják magukat a büntetőeljárás hatálya alól? Ugyanis ha a kémkedésnek semmi jele nem mutatkozott volna, akkor Varga bíró úr már most lezárhatta volna az egész purparlét, de ő inkább beérte a házi őrizetbe vett tettessel, a szabadlábon védekező felbujtóval és bűnpártolóval, amely eljárás egy bolti lopás esetében elmegy, de kémkedési ügyben mégiscsak nonszensz.
Igazából nem úri dolog elővenni és felemlegetni Varga bíró úr korábbi ügyeit, hiszen azért vagyunk jobboldali, nemzeti, konzervatív keresztények, hogy bízzunk az egyén fejlődésében. Ezért amikor felidézzük egyik elhíresült ügyét, amelyben Bácskai János tábornokot bűnösnek találta, de döntését a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa felülbírálva alkalmatlannak minősítette, már nem is azt mondjuk, hogy pártos vagy elfogult, hanem azt, hogy szakember. Ha alkalmatlan ítéletet (ítéleteket) hozott is, annál inkább. Baloldali igazságügyi szakember. Az egész ország megsínylené, ha idő előtt, alkotó- és ítélőereje teljében nyugdíjaznák.