Tizenegymilliárd forint áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére az Új Széchenyi-tervben meghirdetett pályázat részében július 1-jétől informatikai fejlesztésre – jelentette be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára Egerben. Az egytől tízmillió forintig terjedő vissza nem térítendő támogatás eszközök beszerzésére, honlapok és webáruházak kialakítására, illetve informatikai képzésre használható fel. – A kormányzat legfőbb célja a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása nyomán új munkahelyek létrehozása – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. A politikus elmondta, hogy a pályázati rendszert leegyszerűsítették, s az igény benyújtása után 30 napon belül dönteniük kell az elbírálóknak.
– A k+f tevékenységbe is minél jobban be kell vonni a kis- és közepes vállalkozásokat, mert e cégeknek jelentős szerepük lehet az új munkahelyek megteremtésében – ezt hangsúlyozta egy másik rendezvényen Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tegnap. Mint mondta, az Európai Unió a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyez a kutatásokra a világban zajló technológiai verseny miatt.
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza