Valamelyest tovább lassulhatott a magyarországi fogyasztói árak emelkedési üteme a múlt hónapban az élelmiszer- és az energiaárakban jelentkező hatások miatt – állítják a távirati iroda felmérésébe bevont londoni felzárkózó piaci elemzők, bár van olyan előrejelzés is, amelyik kis gyorsulást valószínűsít.
A keddi adatismertetés előtt megkérdezett citybeli házak szakértői viszonylag szűk sávban mozgó, 3,7–4,1 százalék közötti előrejelzéseket adtak a múlt havi éves inflációra, a prognózisok átlaga pedig 3,81 százalék. Májusban 3,9 százalékos – a vártnál jóval alacsonyabb –, áprilisban pedig még 4,7 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Magyarországon.
A gyorsulást jósló egyetlen cég, a 4cast szakértői szerint a lefelé ható májusi ársokkot egyedül a feldolgozatlan élelmiszerek okozták, és júniusban is valószínűleg ez a termékcsoport lesz a fő meghatározó tényező. Ez az összetevő most azonban várhatóan korrekciós hatást gyakorol majd májushoz képest, ami nem is lenne szokatlan jelenség. A ház szerint a feldolgozott élelmiszerekben is mutatkozhat valamelyes átszűrődés a feldolgozatlan élelmiszerek korábbi áremelkedéséből, bár ez valószínűleg nem lesz olyan mértékű, hogy „felzaklassa” az MNB monetáris tanácsát. Az előrejelzési sáv másik végén van a Barclays Capital, amelynek elemzői 3,7 százalékra lassuló éves inflációt valószínűsítenek júniusról. A cég szakértőinek indokolása szerint a szezonális élelmiszerekben tavaly júniusban mért jelentős áremelkedés most bázishatásként lép be, és ez várhatóan inflációlassító hatást gyakorol. A Barclays Capital jelenleg érvényes távlati MNB-kamat-prognózisában 2012 második negyedévére 5,50 százalékig csökkenő alapkamat szerepel.
Mindazonáltal korántsem konszenzusos jóslat a Cityben az, hogy a magyar jegybank alapkamata a következő módosítás során lefelé mozdul. A JP Morgan bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői például továbbra is azon a véleményen vannak, hogy a magyar jegybank következő kamatmódosítása nagyobb eséllyel lesz emelés, mint csökkentés. A cég jelenleg negyed százalékpontos MNB-kamatemelési előrejelzést tart érvényben az idei negyedik negyedévre a szerinte addigra várhatóan visszagyorsuló infláció miatt, és 6,50 százalékos kamatot vár 2012 végére. A JP Morgan londoni felzárkózó piaci elemzői júniusról 3,8 százalékra lassuló éves inflációt jósoltak.
A kormány megvédte volna a Római-partot az árvíztől, de Karácsonyék elutasították