Ki az úr a nemzeti bankban?

Havonta tíz órát tölt a Magyar Nemzeti Bankban Braun Róbert, Gyurcsány Ferenc volt főtanácsadója, az SZDSZ volt kabinetfőnöke, aki ezen idő alatt nagyon hasznos tanácsokkal látja el az elnök urat, majd hó végén leszámláz érte durván 1,8 millió forintot. A jegybank felügyelőbizottsága, amelynek kötelessége a független intézet belső gazdálkodását ellenőrizni, a kákán is csomót kereshetett, mert merészelt rákérdezni a kommunikációs milliók teljesítésére.
Dokumentumot nem sokat találtak, ám Simor András jegybankelnök kivágta a rezet az ügyet vizsgáló parlamenti szakbizottság előtt. Állította, hogy kapott ő értékes tanácsokat Brauntól szóban is. Erre tényleg nehéz mit válaszolni, úriember becsületszavát nem illik megkérdőjelezni, és hát, ki tudja: talán tényleg felbecsülhetetlen Braun kommunikációs készsége, sőt, még az is előfordulhat, hogy valójában alulfizetik.
Az ötpárti felügyelőbizottságot azonban nem győzhették meg kimerítően az elmondottak, mert azzal vágtak vissza, hogy ők bizony leellenőrizték a jegybank beléptetőkártya-rendszerét (sajnos, ez a dolguk), és eszerint Braun mindössze átlagosan tíz órát időzött havonta az épületben, tehát ennyi idő alatt adott szóbeli és írásbeli tanácsokat. A főkommunikátor majd ezt is kimagyarázza valahogy, elvégre ez lenne az ő szakterülete, annyit viszont megjegyeznénk, hogy ez pont havi tíz órával több, mint amennyit egy volt gyurcsányi főtanácsosnak illendő lenne a magyar nemzet független jegybankjának elnöki tanácsadójaként az épületben időznie.
És ha most eltekintünk az összes infantilis és ostoba összeesküvés-forgatókönyvtől, akkor még mindig marad négy lehetőség.
Lehet, hogy a sajtóosztály nem képes összeszedni magát, és felnőni ahhoz a feladathoz, hogy értelmesen kommunikálja a jegybanki történéseket. Talán az MNB szóvivője vált egyik napról a másikra alkalmatlanná a feladatára, esetleg az elnök épült le szellemileg, és Braun segítsége nélkül már nem bírja ellátni a vezetői teendőit. De végső soron az sem kizárható, hogy maga az önjelölt kommunikációs guru szorult meg anyagilag, és közpénzből még mindig kényelmesebb őt kistafírozni, főleg most, hogy így megkurtították az elnök nyolcmilliós fizetését.
Mivel a sajtóosztály – becsületére legyen mondva – évek óta, az elnök személyétől függetlenül helyt áll, szakmailag felkészült, a stáb tagjai naprakészen kiigazodnak a több száz oldalas jelentésekben, otthonosan mozognak a monetáris politika mezején, s ez mind olyan erény, amelyekkel Braun úr nem nagyon büszkélkedhet, lehet, hogy nem is tudjuk, valójában ki segít kinek. Csupa rejtély ennek a banknak a működése. Ami pedig a szóvivő urat illeti, ő is a helyén van, viszi a szót, levezeti a sajtótájékoztatókat, szemlátomást jó egészségnek örvend, ezúton is minden jót kívánunk neki.
A következő feltételezésünk tehát az lenne, hogy az elnök úrral, isten ments, történt valami: hirtelen elvesztette az összes addigi kommunikációs alkalmasságát, és ezt csak Braun Róbert képes orvosolni. És még ő is csak havi 1,8 millióért, és naná, hogy csak havi tíz órában, várja őt a többi ügyfele, ott is elkél a hasznos szóbeli tanács. Mivel Simor András már a Deloitte elnöki székében és a konvergenciatanácsban is hosszú évekig egész jól elboldogult magyarul és angolul, sőt, a nemzetközi konferenciákon sem sült bele a mondandójába, még nyilatkozni is tudott egyedül, nem fogta a kezét közben senki, nagyon úgy fest, hogy számára már Braun előtt is volt élet – mármint kommunikációs szempontból.
És akkor elvileg maradna a negyedik pont, vagyis hogy végső soron maga Braun szorul segítségre. Ő, aki sajnos pont abban az időszakban volt Gyurcsány stratégiai főtanácsadója, amelyet a volt kormányfő a „hazudtunk reggel, éjjel meg este” szlogennel tett feledhetetlenné. A főkommunikátor pedig azóta sem tudja magáról lemosni ezt a címkét, pedig a kettőnek (vagyis Gyurcsány hazugságainak és Braun tanácsainak) az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz. Hogyan is lehetne?
Nos, ez az, amiben senki sem tud Barun Róbertnek segíteni, de talán nem is a köz dolga, hogy gondoskodjon róla. Adjanak neki egy sportállást, ahol úgy tehet, mintha már az egész jegybankot ő irányítaná, és pótcselekvésből új emblémákról ötletelhetne – az emlékezetes mestermű vonalkánként hétmillió forintba került. (Mellesleg az egyik legnagyobb globális számítástechnikai cég logójára az összetévesztésig hasonlít.) Más kérdés, hogy a jegybank és a kormány közötti közös munkát hogyan lenne képes elősegíteni olyasvalaki, aki az új polgári kormányt „újundokoknak” nevezte – gondolom a nemzeti bank számára előírt együttműködési kötelezettség jegyében.