Az állam kifizette a Mol-részvénycsomag 1,88 milliárd eurós vételárát, s ezzel visszavásárolta a 21 százalékos pakett tulajdonjogát a Szurgutnyeftyegaz orosz olajipari vállalattól – közölte tegnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. – A vételárat a már korábban lehívott és el nem költött, szabadon felhasználható IMF-hitel fedezi, így a tulajdonszerzéssel járó kiadás sem az államadósságot, sem a költségvetési hiányt nem növeli – áll a tárca közleményében, amely arra is kitér, a tranzakció javítja a magyar–orosz kapcsolatokat. A részvénycsomag visszaszerzése politikai és gazdaságtörténeti jelentőségű esemény. A nyolcvanas évek második felében megindult spontán privatizáció kezdetei óta először fordul ugyanis elő, hogy az állam visszavásárol egy, az ország pénzügyi mozgásterét növelő, stratégiailag jelentős nemzeti vagyonelemet. A tranzakció – hangsúlyozta a minisztériumi közlemény – nemcsak egy sikeres vállalatban való részesedés kézre kerítését jelenti, hanem a régió energiapolitikájában is hangsúlyosabb szerepet biztosít Magyarországnak. Az adásvételi szerződést az állam és az orosz társaság intenzív tárgyalásokat követően május 24-én írta alá. Azóta az Országgyűlés megtárgyalta és jóváhagyta az ügyletet. Az átláthatóság érdekében a kormány a megkötött szerződést teljes egészében nyilvánosságra hozta.
Meghalt Jelenits István