Ha hihetünk a piaci értékítéletnek, illetve az ezt közvetítő Transkfermarkt.de szakhonlapnak, akkor igen kiegyensúlyozott lesz a Videoton és a Sturm Graz párharca a BL-selejtező második körében. A magyar bajnok kerete ugyanis 11,25 millió, az osztrák első helyezetté pedig 12,725 millió eurót ér, s a legtöbbre taksált játékosok között sincs nagy különbség; Andre Alves 1,3 milliója nem törpül el Roman Kienast és Christian Gratzei kapus másfél milliója mellett. Azért azt ne feledjük el, hogy a fehérváriak történetük első bajnoki címe után most debütálnak a legrangosabb kontinentális kupasorozatban. A háromszoros aranyérmes graziak rutinosabbak, háromszor a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepeltek. Franco Foda öt éve vezetőedző, de német létére teljes tréneri pályafutását a Sturmnál töltötte 2002 óta, kezdetben alacsonyabb beosztásban. „A Videoton a lehető legnehezebb ellenfél, de megtaláltam a gyenge pontját” – nyilatkozta tegnap magabiztosan. Csapata nagy része régóta együtt futballozik, sorozatban ez a negyedik idénye a nemzetközi színpadon. Két éve az Európa-liga csoportköréig jutott, egy éve a Juventus állította meg a selejtező utolsó körében.
A keret tagja a magyar válogatottban reaktivált 30 éves csatár, Szabics Imre is: „A Ferencvárosban nevelkedtem, az a csapat áll közel a szívemhez, a Videoton elleni párharc számomra hasonló lesz, mint bármelyik másik. Úgy érzem, jobb csapatunk van és a nagyobb nemzetközi rutin miatt mi vagyunk az esélyesebbek.” Mindez igaz annak ellenére, hogy a Sturm nem otthon, hanem Klagenfurtban fogadja a Videotont, mivel a saját stadionjában az amerikaifutball-vb zajlik.
Bár Foda annak idején kétszer magára ölthette a német Nationalelf mezét, játékosként a magyar gárda edzője jobb: Paulo Sousa 52-szeres portugál válogatott, U20-as vb-győztes, Eb-bronzérmes, kétszeres BL-nyertes (Juventus, Dortmund). Ez persze ezúttal mit sem számít. „Nyerni akarunk, de tisztában vagyunk az ellenfél erejével. Tapasztalt és egységes gárda a Sturm, ráadásul lelkileg is erős, hiszen az utolsó fordulóban szerezte meg a bajnoki címet. Nekünk is ilyen mentalitással kell pályára lépnünk, 180 percen keresztül teljes odaadást, kemény koncentrációt várok el a csapatomtól” – fogalmazott a Videoton nyáron érkezett szakvezetője. A fehérváriak történetük során kétszer találkoztak osztrák csapattal, 1976-ban a Wacker Innsbruckot kiejtették az UEFA-kupából, 1981-ben viszont alulmaradtak a Rapid Wiennel szemben. A Sturm magyar mérlege hibátlan: 1975-ben a KEK-ben a Haladást, 1998-ban a BL-selejtezőben az Újpestet, 2008-ban az Intertotó-kupában a Honvédot búcsúztatta. A várhatóan három új spanyol légióssal, de az egymillió eurót érő montenegrói kapus, Mladen Bozsovics nélkül felálló magyar bajnok tegnap reggel busszal vágott neki az útnak Klagenfurtba. Ma este a helyi Hypo-Arenában az angol Stuart Attwell fújja majd a sípot, a visszavágót jövő szerdán rendezik Székesfehérváron. Reményeink szerint a Videoton most megalapozott továbbjutási esélyeivel.
A várható kezdőcsapatok. Sturm Graz: Gratzei – Standfest, Feldhofer, Burgstaller, Pürcher – Wolf, Weber, Klem, Hölzl – Muratovic, Szabics; Videoton: Tujvel – Brachi, Lipták, Horváth, Hector Sanchez – Polonkai, Mitrovics, Vasziljevics, Walter Fernandez – Nagy, Alves.
Magyar Péter saját híveit is csúnyán átverte