Két gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség a tegnap reggel Veszprémben elkövetett emberölési kísérlet ügyében, a támadás hátterében vélhetőleg a felbujtó és a sértett közötti korábbi üzleti vita áll. A negyvenéves, a Balaton környékének alvilágában közismert P. Sándort tegnap hajnali fél ötkor lőtték meg többször a megyeszékhely dózsavárosi részén a háza előtt. Lapzártánkkor még tartott az a kiterjedt vizsgálat, amelyben a nyomozók több helyszínen tartottak bűnügyi szemlét, házkutatást, tanúkihallgatást – közölte lapunkkal Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az eddigi adatok szerint a 26 éves, olaszfalui S. T. próbálta megölni a sértettet, megbízója pedig a szintén huszonhat esztendős, veszprémi M. S. volt. A két férfi ellen emberölés kísérlete miatt indított eljárást a hatóság, egyelőre nem tudni, hogy a terheltek tettek-e vallomást az ügyben.
A terheltektől lefoglalták a 0,22-es kaliberű, Luger típusú maroklőfegyvert a nyomozók, valószínű, hogy S. T. ezzel adta le a lövéseket P. Sándorra. Utóbbit tegnap megműtötték a megyei kórházban, állapotát stabilizálták az orvosok, de továbbra is életveszélyben van.
A távirati irodának név nélkül nyilatkozó veszprémiek egy része példás életvitelűnek, mások viszont zűrös embernek írták le P. Sándort. Az MTI megszólaltatott egy veszprémi ügyvédet, aki elmondta, hogy a sértett jó barátságban volt a 13 éve Veszprém és Szentkirályszabadja között az autójában felrobbantott Molnár Péterrel. Molnárt a balatoni alvilág egyik vezetőjének tartották, karrierje Szlávy Bulcsú nem sokkal korábbi halála után ívelt fel.
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!