Nem megerősített hírek szerint egyik testőre lőtte le egy AK–47-es gépkarabéllyal Ahmed Váli Karzait, a kandahári tartományi tanács elnökét, amikor vendégeket fogadott kandahári rezidenciáján, írta az MTI. Állítólag az elöljáró olyan hangnemben utasította a testőrt, amelyet az zokon vett, és ezért fogott rá fegyvert. Ezt az elméletet azonban nem támasztja alá az, hogy a testőr régi biztonsági főnöke, Zardar Mohammed volt, aki szinte azonnal maga is halálos lövést kapott.
A halálhírt Kandahár tartomány kormányzójának szóvivője közölte, és a család egyik tagja is megerősítette. A kormányellenes iszlamista tálib lázadók jelentkeztek a merénylet elkövetőiként. Juszuf Ahmadi szóvivő azt mondta, a tálibok bíztak meg egy embert, bizonyos Zardar Ahmadot a merénylet elkövetésével, és hozzátette, az utóbbi tíz évben a mostani volt az egyik legsikeresebb akciójuk. A tálib szálat azonban egyelőre semmi sem erősíti meg, s emlékezetes, hogy a kormányellenes iszlamista harcosok minden eseményt a maguk eredményének tulajdonítanak, függetlenül attól, hogy ők állnak-e mögötte.
Ahmed Váli Karzai többször volt merénylet célpontja az elmúlt években. 2009 tavaszán Kandahárban négy tálib öngyilkos merénylő néhány perccel azután hozta működésbe a testére erősített pokolgépet a tartományi tanács hivatalában, hogy a politikus elhagyta az épületet. Kevesebb mint két hónappal később Kelet-Afganisztánban, Nangarhar tartományban a lázadók RPG rakétavetőkből és lőfegyverekből tüzet zúdítottak Karzai gépkocsioszlopára. A politikus egyik testőre meghalt a támadásban, de Karzai sértetlen maradt.
Sajtóhírek szerint az amerikai és más nyugati kormányok is kérték már Hamid Karzai elnöktől, hogy mentse föl fivérét minden hivatalos tisztségéből, mert a szóbeszéd szerint hasznot húz a dél-afganisztáni földeken megtermelt ópium eladásából. Az érintett az ellene irányuló politikai támadásnak minősítette ezeket a híreszteléseket, és Karzai elnök nem mentette föl tisztségéből. Elemzők szerint ez nem is csoda, hiszen valójában az elnök hatalmát a zavaros déli területeken ő biztosította, a stabilitás érdekében pedig Hamid Karzai engedte féltestvérének saját ügyei intézését. Ahmed Váli Karzai nagyon szorosan kötődött az amerikai erőkhöz, talán erősebben, mint bátyja, ennek is köszönhető, hogy a korrupciós és kábítószeres ügyeit valójában Washington sem vette nagyon komolyan. „Aggodalmaink ellenére Ahmed Váli Karzai olyan ember volt, akivel az Egyesült Államok együtt tudott dolgozni és felügyelte az eseményeket Kandahárban” – mondta egy amerikai tisztviselő a BBC-nek.
Afganisztánba látogatott Nicolas Sarkozy francia elnök, aki közölte, hazája 2012 végéig kivonja Afganisztánban szolgáló erőinek negyedét, vagyis mintegy ezer katonát. A francia elnök kijelentette: egyetért amerikai kollégájával, Barack Obamával abban, hogy javult az országban a biztonsági helyzet Oszama bin Laden al-Kaida-vezér megölése óta, s hogy zökkenőmentesen halad a feladatok átadása az afgán katonaságnak és rendőrségnek.
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!