Véget ért a civilizáció, legalábbis ahogy mi eddig ismertük – állapította meg az amerikai Wall Street Journal napilap nemrég annak kapcsán, hogy az Egyesült Államokban – egy 2010 nyarán meghozott oktatásügyi ajánlás alapján – megszüntetik a kézírás oktatását. Egyedül Indiana állam számít kivételnek, ám egy friss rendelet szerint ősztől a harmadik osztályos tanulóknak már ott is el kell kezdeniük gépelni tanulni, amely képességükről három év múlva kell számot adniuk. A vizsgán három teljes oldalt kell egy ültő helyükben begépelniük. Az indianai gyerekek ráadásul mostantól egyetlen vizsgájukat sem tehetik le kézírással, sőt házi feladataikat is csak számítógépen készíthetik el.
Jelenleg az Egyesült Államok 42 szövetségi államában egyáltalán nem oktatják a kisiskolásokat a folyóírás elsajátítására, helyette a számítógép, a laptop és a hordozható táblagépek billentyűzetén, érintőképernyőjén történő pötyögést kell elsajátítaniuk a nebulóknak. A tavaly nyáron elfogadott szövetségi irányelv szerint a mai gyerekeket semmi szükség megtanítani a kézírásra, a modern kor kihívásait kell figyelembe venni, az pedig az informatikai térhódítást helyezi középpontba – érvelnek a rendelet támogatói. A BBC által idézett egyik indianai oktatásügyi tisztségviselő, Denna Renbarger szerint annyi minden más fontos dolog van, amit a gyerekeknek meg kell tanítani. Sok pszichológus, illetve általános iskolai tanár azonban kifejezetten ellenzi az új tervet, amely szerintük rombolja a fiatalok személyiségfejlődését, amelyhez nagymértékben hozzájárul az egyedi kézírás kifejlesztése is.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket