Az államnak idén a piaci árak alakulásának függvényében 6-8 milliárd forintos bevétele származhat a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből – közölte a távirati iroda Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter írásbeli kérdésre adott válaszát. Oláh Lajos (MSZP) egyebek mellett azt kérdezte a minisztertől, miként állnak a kvótaértékesítési tárgyalások. Fellegi válaszában leszögezte, hogy az állami tulajdonú kibocsátási jogosultság értékesítésére vonatkozó előkészületek a végükhöz közelednek, az értékesítés pedig 2011 második felében várható tőzsdei és aukciós úton. Mint írta, a kormány még folytatja a kiotói kibocsátási jogosultságok közvetlen eladását is. A miniszter közölte azt is, hogy tárgyalásokat folytatnak minden lehetséges vevői körrel, így államokkal, közvetítőkkel, végfelhasználókkal, tőzsdei kereskedésben érintett cégekkel, kvótakereskedelmet folytató vagy abban bármilyen formában érdekelt vállalkozásokkal is. Fellegi válaszában úgy fogalmazott, alapvető fontosságú, hogy Magyarország nemzetközi és üzleti hírnevét ne veszélyeztessék a korábbi években előfordult kétes esetekhez hasonló ügyletek.
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!