Szerb válogatott átlövővel, Jelena Zsivkoviccsal, valamint a Békéscsabáról érkezett beállóval, Cifra Anitával erősítette meg keretét az FTC–Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata – jelentette be a tavasszal Kupagyőztesek Európa-kupáját és bajnoki bronzérmet nyert együttes szezonnyitó sajtótájékoztatóján Elek Gábor vezetőedző. A 20 esztendős jobbátlövő Zsivkovics a szerbiai Zajecar együttesétől érkezett a zöld-fehérekhez. Tízszer játszott a felnőtt- válogatottban, a tavalyi Európa-bajnokságon is szerepelt. A KEK-győztes csapat magja megmaradt, s Kökény Beatrix, az FTC Kézilabdasport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a hazai bajnokságban szeretnének előbbre lépni, s legalább a második helyen végezni. Kökény hozzátette, hogy a kupasorozatokban sok függ a sorsolástól, ezért a KEK-ben és a Magyar Kupában a legjobb négy közé kerülést tűzték ki célul.
A magyar bajnokságban legutóbb a Győr mögött a Debrecen végzett a második helyen, és a hajdúságiak nem engednék át a pozíciójukat. A Debrecen ugyancsak tegnap tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cél az ezüstérem megszerzése, a Bajnokok Ligájában pedig a főtáblára kerülés. A DVSC öt új játékost igazolt, s Szűcs Gabriella, Léránt Vivien, Kudor Kitti, Király Annamária és Pásztor Bettina is úgy fogalmazott, hogy az eredmények elérése mellett a legfontosabb feladat a jó csapategység kialakítása. Köstner Vilmos vezetőedző arról számolt be, hogy a gárda nyolchetes felkészüléssel és 14 edzőmérkőzéssel készül az új szezonra.
A debreceni együttes a német Buxtehudéval vagy a lengyel Zaglebie Lubinnal játszhat majd a BL főtáblájára kerülésért, de ehhez előbb az első selejtezőkörből érkező riválisát kell legyőznie, amely az Omni Lux (görög), a MizuWaAi/Dalfsen (holland), a Brühl (svájci) és a Gil Eanes-Lagos (portugál) alkotta kvartett második helyezettje lesz.
Magyar durván támadta az árvízi védekezésben résztvevőket