A miniszterelnök szerint „kifejezetten sikerült jövőt nyitni” az olyan intézkedésekkel, mint az államadósság visszaszorítása vagy a nemzeti ipar újjáélesztése. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pedig a politikai menetrendről számolt be: jövőre „be kell járatni” a most felállítandó új rendszereket, 2013-ban végbemehet egy konszolidációs időszak, 2014-ben pedig meg kell próbálni bizalmat kérni a folytatáshoz. A fideszes politikus az ellenzéki vádakra így reagált: az igazi veszélyt nem a Fidesz, hanem az jelenti a demokráciára, aki parlamenti képviselőként olyanokkal vállal közösséget, akik nyíltan zsidóznak és cigányoznak heti rendszerességgel a parlamentben. Ezzel a jobbikos Novák Elődnek az egyházügyi törvényjavaslat vitájában elhangzott megnyilatkozására utalt. Kövér László házelnök mérlegeli, hogy ilyen esetekben a legszigorúbb európai szabályok szerinti szankciókat vezessék be – közölte a frakcióvezető.
Magáról a törvényről Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes azt mondta, az továbbra is biztosítja mindenki számára a vallás szabad gyakorlásának jogát is és lehetőségét is. A jogszabályt üdvözölte a katolikus, az evangélikus, a református egyház és az izraelita felekezet is.
Részletek a 3. oldalon
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!