Lehet közös pénzügyminiszter
Az Európai Központi Bank elnöke szerint az EU-tagországoknak el kellene gondolkodniuk egy közös pénzügyminiszteri poszt létrehozásáról. – Hoszszú távon elképzelhetőnek tartunk egy rugalmas konföderációt, amely meglehetősen különbözne az Egyesült Államoktól, de lenne egy gazdasági ügyekért felelős szövetségi minisztérium és miniszter – fejtette ki Jean-Claude Trichet vasárnap egy franciaországi üzleti fórumon. (MTI)
Ötezer pályázatot már beadtak
Az Új Széchenyi-terv kiírásaira július elejéig 4990 pályázatot nyújtottak be, 565,7 milliárd forint támogatási igénnyel – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A július 4-i adatok szerint magasan a legnépszerűbbek a Vállalkozásfejlesztési program felhívásai 2903 beadott pályázattal, 127,8 milliárd forint támogatási igénnyel, ezt követi a Zöldgazdaság-fejlesztési program, ebben az esetben 1077 pályázatot nyújtottak be az érdeklődők. (MTI)
Rekordforgalom a repülőtéren
Júniusban rekordszámú, több mint 800 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a teljes nyári forgalom is rekordot dönthet – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az MTI-vel. Az év első felében 3,991 millió utast számláltak. A növekedés éves összevetésben 7,7 százalék volt 2011 első felében. (MTI)
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter