Megszorít a BBC
London. Brit sajtóértesülések szerint több ezer munkatársától készül megválni a BBC, amely az előfizetési díjak befagyasztása miatt költségcsökkentő intézkedésekre kényszerül. A jelenlegi konzervatív–liberális brit kormánykoalíció részéről már több komoly bírálat is elhangzott a közszolgálati médiatársaság gazdálkodásával kapcsolatban. (MTI)
Szocialista esély
Párizs. Az ellenzéki Szocialista Párt (PS) jelöltje legyőzné a hivatalban lévő államfőt a jövő tavasszal esedékes franciaországi elnökválasztáson – derül ki egy tegnap közzétett felmérés adataiból. A LH2 intézet által készített közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a PS vereséget mérhetne Nicolas Sarkozyre, függetlenül attól, hogy kit indít. (MTI)
Panetta bizakodó
Kabul. Az al-Kaida terrorszervezet veresége elérhető közelségben van, ha az Egyesült Államok képes megölni vagy elfogni a megmaradt húsz vezetőjét – jelentette ki Leon Panetta amerikai védelmi miniszter, aki ebben a minőségében először utazott Afganisztánba. (MTI)
Bolgár elutasítás
Szófia. Elutasították Bulgáriában azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a törvénytelenül megszerzett javakat elkobozzák, miután a kormánypárt negyven képviselője nem jelent meg a szavazáson. A javaslatot – amely a schengeni szerződéshez való csatlakozás feltétele – a hasonló helyzetben levő Romániában gond nélkül elfogadták. (T. J.)
Sorozatos botrányok Magyar Péter körül, apad a TISZA - videó