Alaptalan volt az MSZP-s vád
Nem történt bűncselekmény a 2010-es önkormányzati választási kampány során, amikor Marton Zsolt és Szakály Gábor szombathelyi fideszes önkormányzati képviselőket a Népszava egy hangfelvétel nyilvánosságra hozásával bűncselekmény elkövetésével vádolta meg – közölték az érintettek, miután a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást. (MTI)
Vadai Ágnest elmarasztalták
Elmarasztalta első fokon a szocialista Vadai Ágnest a Szolnok Megyei Munkaügyi Bíróság. A politikust egy volt munkatársa perelte be, azt állítva, hogy 2002 és 2006 között feketén foglalkoztatta őt. (Hír TV)
Visszás határozat az ügyvédi kamarától
Nem felel meg a jogbiztonság követelményének, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara a képzését záró vizsga eredményes letételéhez köti az ügyvédjelöltek jogi szakvizsgára bocsátását. Szabó Máté ombudsman szerint a jogszabály azt írja elő, hogy a jogi szakvizsgára bocsátás feltétele a jogi végzettség, a szakvizsgát megelőző legalább hároméves joggyakorlat megszerzése és a jogi szakvizsgadíj megfizetése. (MTI)
Helyesbítés
Tegnapi riportunkban tévesen közöltük a bajai halászlé hozzávalóit: Vörös Róbert receptje szerint 40 dekagramm vöröshagyma szükséges a halléhez. Tévedésünkért elnézést kérünk olvasóinktól. (MN)
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza