Új állások támogatással
A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatának egyik legnagyobb nyerteseként 224 millió forintot kap százhúsz új munkahely létrehozására a Zala Baromfi-feldolgozó Kft. A cég támogatási szerződését a beruházás pacsai helyszínén tegnap írták alá. Czomba Sándor, a tárca államtitkára ez alkalommal elmondta: a minisztérium összesen ötmilliárd forintnyi pályázati forrást hirdetett meg több mint háromezer új munkahely létrehozásának támogatására és mintegy ötezer meglévő álláshely megóvására. (MTI)
Kevesebbet tankolunk
Az első negyedévben 5,3 százalékkal csökkent a benzinfogyasztás az egy évvel korábbihoz
képest, miközben a gázolajé 1,7 százalékkal emelkedett.
A Magyar Ásványolaj-szövetség adatai szerint a töltőállomásokon az első három hónapban 283,1 millió liter benzin és 351,1 millió liter gázolaj fogyott. (MTI)
A franciáknak nem kell Strauss-Kahn
Elegük lett a franciáknak Dominique Strauss-Kahn ügyéből: nyolcvan százalékuk szerint a média túl sokat foglalkozik a Nemzetközi Valutaalap nemi erőszakkal megvádolt volt vezérigazgatójának New York-i büntetőügyével, és 61 százalékuk nem szeretné, ha a szocialista politikus elnökjelöltként vagy aktív politikusként térne vissza az országba – derül ki egy tegnap közölt felmérésből. (MTI)
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!