Napokon belül döntés születhet arról, hogy ki lesz a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Erről Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter beszélt az MTI-nek tegnap Budapesten. A miniszter felidézte: Horváth Ádám pályázatát a bírálóbizottság és ő is alkalmasnak találta, ezért egy hónappal a kiírásban megjelölt július 1-jei határidő előtt, június 1-jén kinevezte az operaénekest főigazgatóvá. – A döntést meghoztam, de nem volt meg hozzá a kormány hozzájárulása – mondta Réthelyi. Mint fogalmazott, az Operaház vezetőjéről Orbán Viktor miniszterelnök dönt várhatóan napokon belül.
Réthelyi Miklós tegnap sajtóreggelin számolt be tárcája a magyar európai uniós elnökség ideje alatt elért eredményeiről. – A magyar elnökség tette vezető témává a demográfiai és a generációk együttélését segítő családpolitikai kérdéseket, adott új lendületet a családbarát jó gyakorlatok megosztásának – hangsúlyozta a miniszter. Emlékeztetett, a magyar elnökség felkérte az Európai Bizottságot, javasolja 2014-et a családok európai évének, munkájához köthető az európai nemek közötti esélyegyenlőségi paktum megújítása és a demográfiai kihívásról szóló vita kezdeményezése is.
A tárca elnökségi munkájának eredménye többek között a határon átnyúló egészségügyi ellátásokhoz kapcsolódó betegjogokról szóló irányelvek elfogadása az EPben, míg az egészségügyi miniszterek informális találkozón vitatták meg az egészségügyi dolgozók migrációjának pozitív és negatív hatásait. Az európai miniszterek arról is tanácskoztak, hogy az egészségügyi ellátást a kórházaktól a szakképzett háziorvosi szolgálat irányába kell terelni. Az elmúlt fél évben elfogadták többek között a a határokon átnyúló tanulási célú mobilitás ösztönzéséről szóló szakbizottsági ajánlást, értékelték a felnőttkori tanulásról szóló hároméves cselekvési tervet, létrehozták az európai örökség címet. – A magyar elnökség sikere az első európai sportmunkaprogram megalkotása is – mutatott rá a miniszter.
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza