(Ukrajna)
Tizenhat ember lelte halálát abban a tűzben, amely tegnapra virradó éjszaka következett be a nyugat-ukrajnai Rivne megye egyik idősotthonában. A rendkívüli helyzetek minisztériuma megyei főosztályának közleménye szerint a tűz röviddel éjfél előtt keletkezett, s a felcsapó lángok szinte percek alatt elterjedtek a 800 négyzetméteres, földszintes, fából és téglából épült nyugdíjasotthonban, amelyben 25 embert gondoztak. A tűz következtében 16-an életüket vesztették, 11 embert pedig füstmérgezéssel a legközelebbi kórházba szállítottak. Három személy, köztük két ápoló állapota súlyos, őket a kórház intenzív osztályán kezelik.
A tűzoltók, akiket néhány perccel éjfél után riasztottak, két gépkocsival és 14 fővel vonultak a helyszínre, de amikor megérkeztek, már nem lehetett megmenteni az épületet, mivel már nem csupán a belseje, hanem a tetőszerkezete is lángokban állt. Az előzetes feltételezések szerint a tragédiát a tűzzel való felelőtlen bánásmód okozta, de végleges választ a kérdésre csak a szakértői vizsgálatok adnak majd.
Mikola Azarov kormányfő táviratban fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, és Szerhij Tihipko miniszterelnök-helyettes vezetésével kormánybizottságot irányított Bile községbe, a tragédia helyszínére a történtek tisztázása, illetve a szükséges segítségnyújtás megadása érdekében.
Tegnap tűz ütött ki a nagykanizsai önkormányzat által működtetett Fogyatékkal Élők Integrált Intézményében – írta az MTI. Az otthon földszinti mosodájában a ruhák kaptak lángra. A kétszintes épületből 52 lakót menekítettek ki, senki nem sérült meg. Az épületet a füst miatt a tűzoltók átszellőztették, utána mindenki visszatérhetett. Feltételezik, hogy a tűz a második szintről levezető szennyesledobóban keletkezett. Bár az intézetben tilos a dohányzás, vélhetően valamelyik gondozott égő cigarettacsikket dobott a szennyesledobóba, emiatt gyulladtak meg a ruhaneműk.
Orbán Viktor: Gratulálok, Márton Viviana! - fotó