Tizenkét halálos áldozata van annak a robbanássorozatnak, ami tegnap helyi idő szerint reggel 6 órakor következett be a Ciprus déli részén lévő Evangelosz Florakisz haditengerészeti támaszpont egyik lőszerraktárában – adta hírül az AP. A helyi közszolgálati rádiócsatorna jelentése szerint öt tűzoltó, négy katona, két tengerész is az áldozatok között van, s legalább hatvanan megsebesültek. A detonáció nyomán keletkezett talajrázkódás működésképtelenné tette Ciprus legnagyobb villamos erőművét, amely a támaszpont szomszédságában van.
A ciprusi védelmi minisztérium jelentése szerint a közeli bozótos kapott lángra, s onnan terjedt tovább a tűz a lőszerraktárakra. Jelentős anyagi károk keletkeztek a haditengerészeti bázishoz közeli településeken és üdülőhelyeken.
A támaszpont Limaszol és Lárnaka között helyezkedik el.
A két várost összekötő autóútnak a bázis melletti szakaszát lezárták a forgalom elől. Valószínűleg az a lőszerraktár robbant fel, amelyben Iránból származó muníciót tároltak. Antonisz Paszkallidesz kereskedelmi miniszter a rádiónak nyilatkozva úgy vélte, „apokaliptikus méretű katasztrófa” történt. Egy szemtanú a Szigma televíziónak azt mondta, minden olyan, mintha lebombázták volna a térséget.
A katasztrófa miatt lemondott tisztségéről Kosztasz Papakosztasz védelmi miniszter és Petrosz Caliklidész, a nemzeti gárda parancsnoka is. Dimítrisz Hrisztofiasz államfő a lemondásokat elfogadta – jelentette a ciprusi rádió, illetve a Szigma és a Mega tévécsatorna.
A ciprusi görög kormány a tervek szerint rendkívüli ülést tart, eldöntendő, hogy a kabinet segítséget kér-e az Európai Uniótól. Az unió ezt már felajánlotta.
Szijjártó Péter: Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére