Két embert gyanúsítottak meg mézhamisítással a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya pénzügyi visszaélések elleni osztályának munkatársai – közölték tegnap a Police.hu honlapon. A hatóság állampolgári bejelentés alapján folytatott nyomozást rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntette, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.
Az NNI nyomozása a 2008 júniusában egy multinacionális cég áruházaiban forgalomba került olyan méztermékeknek – és forgalmazásuknak – a vizsgálatára terjedt ki, amelyekről a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy nem feleltek meg a Magyar élelmiszerkönyvben foglalt előírásoknak, azaz hamisítva vannak. A vizsgálat két gazdasági társaság és egy egyéni vállalkozó tevékenységének felderítésére irányult, így az általuk végzett méztermelés és
-előállítás körülményeire, valamint arra: megfelel-e a méz a Magyar élelmiszerkönyvben előírtaknak, illetve hogy mi az ezektől való eltérés oka.
Az ügyben két gyanúsítottat hallgattak ki. A rendelkezésre álló adatok alapján az ő esetükben összességében 1 362 000 forint értékre elkövetett, rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűncselekményének megalapozott gyanúja állapítható meg. A nyomozás végeztével a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.
Lapunk 2008 eleje óta folyamatosan beszámolt a különböző mézhamisítási botrányokról, feltárta az ügyek hátterét, illetve több esetben laboratóriumi vizsgálatokkal bizonyította, hogy több üzletláncnál is hamisított mézet árulnak. Bár a nyilvánosságra került ügyek nyomán a szakhatóság nagyobb figyelmet szentelt e területnek, a mostani kivételtől eltekintve az érintettek eddig mindössze a minimális szabálysértési büntetésekkel megúszták törvénysértő tettüket.
Meghalt Jelenits István