Számos törvényen változtatott az Országgyűlés által múlt hétfőn elfogadott törvénycsomag, köztük a munka törvénykönyvén. Véglegesítették azt a szabályt, amely szerint a rendes munkaidő átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak heti 40 órára járó bérért. Ugyanakkor rögzítették: a hosszabb munkaidőben való foglalkoztatás legfeljebb egy évig lehetséges, túllépése esetén a munkavállalónak háromszoros bér jár, s a korábbi megállapodás lejárta után egy év elteltével lehet ismét hosszabb munkaidőben foglalkoztatni.
Változik a túlmunka kifizetése is. A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék. A munkáltató azonban előírhatja, hogy ellenértékként szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni. Kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működését súlyosan érintő ok miatt kettőnél több részletben is kiadható a szabadság, a munkavállalót azonban – eltérő megállapodás hiányában – ekkor is megilleti évenként egyszer, legalább tizennégy összefüggő naptári nap szabadság.
A gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj igénybevételének idejére járó, fizetés nélküli szabadságnak nem az első éve, hanem csak az első hat hónapja jogosít szabadságra. Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor nem kapta meg időarányos szabadságát, azt pénzben kell megváltani. A gyermek ápolása, gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság megszűnése után, ha a munkavállaló annak első hat hónapjára járó pihenőt nem kapta meg, azt pénzben is meg lehet váltani.
A munkaadó 6 hónapos próbaidőt is kiköthet, de csak akkor, ha erre a munkáltatónál hatályos kollektív szerződés felhatalmazást ad. A próbaidő hossza 30 nap, ennél hosszabb, de maximum három hónapot a felek megállapodásával lehet kikötni. Az új szabályozás szerint száznyolcvan helyett legfeljebb kilencven napig lesz folyósítható a jövőben az álláskeresési járadék.
Orbán Viktor: Gratulálok, Márton Viviana! - fotó