A középkorú, jómódú, házas egészségügyi főhivatalnok szeretőt tartott. Ez nem valami különlegesség Kínában: manapság már-már elvárás, hogy egy gazdag, magas pozíciót betöltő kínai férfinak házasságon kívüli kapcsolata is legyen. A nagyvárosok egyes lakóparkjait, ahol sok lakást befolyásos férfiak vettek meg kedvesüknek, a népnyelv gúnyosan csak „szeretőtelepnek” nevezi, s bizonyos autótípusokat is tipikus „szeretőkocsinak” tartanak.
Igaz, a régi Kínában a többnejűség bevett dolog volt, a férfiaknak főfeleségük mellett mellékfeleségeik és ágyasaik is lehettek – persze csak akkor, ha el is tudták tartani őket. A hatalomra került Mao egyik első intézkedése volt az új házassági törvény kihirdetése, amely megtiltotta a többnejűséget, és – papíron legalábbis – biztosította a szabad párválasztást. A házasságok azonban évtizedekig továbbra sem szabadon, hanem a helyi pártszervek engedélyével, időnként ösztönzésére köttettek. A szexualitást a burzsoá dekadencia megnyilvánulásának tartották, egyedül fajfenntartási funkcióját ismerték el, az állandó politikai kampányok közben pedig az egyforma Mao-zubbonyba öltöztetett férfiaknak és nőknek úgysem volt túl sok idejük a testi örömökre. Meg talán kedvük se.
Óvszer Maóval
Aztán Mao Ce-tung – akire egyébként a hírek szerint nem vonatkoztak a forradalmi erkölcs szigorú szabályai – meghalt, s Kína új útra lépett. Ennek gazdasági hatásai ismertek, az már azonban kevésbé köztudott, hogy a kínai társadalom is megdöbbentő változásokon ment keresztül. A párt és az állam fokozatosan kivonult az emberek magánéletéből, s ma már inkább a kamatlábakat és az ingatlanpiacot szabályozza, mint a lakosság szerelmi életét. A forradalmi puritanizmus helyét pedig az újjáéledő kínai hagyományok és a nyugati szabadosság furcsa keveréke töltötte be.
Hatalmas méreteket öltött a prostitúció: a nagyvárosokban egymást érik az elég átlátszóan szépségszalonnak vagy karaokebárnak álcázott bordélyházak, a szállodákban az egyedül megszálló férfi vendégek alig tudnak aludni a telefonon felajánlkozó hölgyektől, de interneten is bármikor, bárhol szerezhetünk magunknak nőt (vagy férfit).
A hatóságok szemet hunynak: egyrészt könnyű őket megvesztegetni, másrészt tulajdonképpen az állam számára is hasznos, hogy egyrészt fiatal nők milliói munkához és megélhetéshez jutnak, másrészt a kétszázmillió – jórészt magányos férfiakból álló – vándormunkástömegnek is van hol levezetnie felesleges energiáit. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint Kínában tízmillió ember dolgozik a szexiparban – csak Pekingben háromszázezer prostituált kínálja szolgáltatásait. A szexipar egyes közgazdászok szerint a GDP hat százalékát teremti elő. Így amikor tíz éve országos kampányt indítottak a prostitúció ellen, a GDP egy százalékkal esett – nem is tartott túl sokáig a hatósági felbuzdulás.
Még jelentősebb változás, hogy elfogadottá vált a házasság előtti szex. Az egyetemi negyedek környékén például szerelmi hotelek egész sora kínál szobát egy-két órára a fiataloknak, akiknek a túlzsúfolt kollégiumokban esélyük sincs kettesben maradni. Akik színesíteni kívánják nemi életüket, azok a mindenfelé megtalálható „felnőtt egészségügyi boltokban” – vagyis szexshopokban – szerezhetik be a különböző játékszereket. A szexuális segédeszközök gyártásában egyébként Kína világhatalom: a déli Kuangtung tartományban állítják elő a világtermelés hetven százalékát, de a maradék nagy része is Kínából származik. A kínálatot a rendszeresen megrendezett, hatalmas tömegeket vonzó „felnőtt kulturális expókon” is megtekinthetjük. Az iparágat gazdasági öngyilkosság lenne korlátozni, ezért mind a gyártók, mind a kereskedők szabadon tevékenykedhetnek – egyedül akkor léptek közbe a hatóságok, amikor egy sanghaji üzlet Mao elnök képmásával díszített óvszereket dobott a piacra.
A szex Kínában is üzlet – sőt ott üzlet igazán! Így aztán a nagy nemzetközi női és férfimagazinok helyi mutációi évek óta tarolnak a kínai piacon. Bár tartalmukat némileg finomítják, egy kínai Cosmopolitan vagy FHM is ugyanazt a világképet sugallja, mint amerikai társa, s ugyanazok a gyakorlati tanácsok is megtalálhatók bennük nő- és pasifelszedési technikákról, pozitúrákról, egyéjszakás kalandokról. Hódítanak a külföldi sorozatok is: a Szex és New York ugyan soha nem került adásba kínai csatornán, de azért filléres kalóz-DVD-ken és a világhálón keresztül mindenki nézi, akit érdekel. És sokakat érdekel.
A forradalmi idők maradékaként a pornó továbbra is tiltott, terjesztéséért enyhébb esetben bírság, súlyosabb esetben börtön jár. Persze ez is afféle kínai tilalom, amelyet hol betartatnak, hol nem – mindenesetre az biztos, hogy egy nagyvárosban nem okoz túlságosan nagy gondot beszerezni egy-egy keményebb hongkongi DVD-t vagy újságot. Nem beszélve az internetről: hiába a cenzorok ébersége, félmilliárd kiéhezett netező eszén nem tudnak túljárni. Különösen a felhasználói tartalmakat nehéz szűrni, vagyis azokat a szövegeket, képeket, videókat, amelyeket nem egy-egy honlap publikál, hanem az internetezők készítenek és osztanak meg egymással.
Nyilvános szexnapló
Az efféle tartalommegosztás – a web 2.0 forradalom lényege – lett a bevezetőben említett Hszie Cse-csiang veszte is. A legújabb technikai divatokban nemigen jártas, de igencsak aktív szerelmi kapcsolatot folytató kádert barátai meggyőzték: az e-mail és az SMS már elavult, ehelyett inkább használjon mikroblogot. Hszie regisztrált is egy Twitterhez hasonló kínai szolgáltatásra, s onnantól kezdve ott beszélte meg partnerével, hogy hol, mikor és melyik hotelszobában essék meg a pásztoróra, s ott pontosan mit is csináljanak. Barátai azonban elfelejtették említeni neki, hogy a mikroblog bizony nyilvános valami, amelyet bárki olvashat – ezzel aztán kellemes perceket szereztek kínaiak millióinak, és rettenetes napokat Hsziének, aki végig abban a hiszemben volt, hogy bejegyzéseit csak kedvese láthatja.
Az igazi problémát azonban nem is a házasságon kívüli kapcsolat okozta, hanem az, hogy a beszélgetések szerint a káder – hivatala bankszámlájának terhére – kifizette szeretője magánvásárlásainak számláit. Ezért aztán állásából felfüggesztették, s fegyelmi eljárás indult ellene – miközben az internetet elárasztották a róla készült, viccesnek szánt dalok és videók.
Nem Hszie volt az egyetlen az országot irányító káderek közül, aki az utóbbi időkben bajba került. Liu Ning, a kantoni városi kormány osztályvezetője nemrég azzal vált – persze akaratlanul – híressé, hogy rendszeresen látogatni kezdett egy internetes csevegőszobát, amelyben a tagok webkamera segítségével anyaszült meztelenül, de letakart arccal beszélgetnek egymással. Liu persze elfelejtette letakarni a fejét – azóta is milliók szórakoznak rajta.
Egy Han Feng nevű igazgató egy dohánymonopóliumot felügyelő hivatalból a szexnaplóját láthatta viszont az interneten. Ő hat alárendeltjével folytatott intim kapcsolatot, s minden egyes találkájáról részletes beszámolót készített – egész addig, amíg valamely rosszakarója, talán megcsalt felesége, nyilvánosságra nem hozta kalandjait. Azóta is rajta csámcsog mindenki, aki szeret ilyenen csámcsogni.
Persze ha valahol sok a digitális kamera, az internet-előfizetés és a szexuális életet élő ember, ott nem egy szerelmes évődéssorozat vagy egy csupasz középhivatalnok a legdurvább anyag, amelyen tömegek élik ki kukkolási vágyukat. Márpedig Kínában mindhárom tényező adott, így ha valaki mások nemi életére kíváncsi, bőven van miből válogatnia.
Kína első internetes szexcelebje minden bizonnyal a Mu Ce-mej álnevű hölgy volt, aki 2003-ban indult blogjában részletesen beszámolt egyéjszakás kalandjairól – amíg fejben tudta tartani őket. Kétszázig jutott, de aztán abbahagyta a számolást. Akkoriban Kínában 68 millió internetező volt, ebből naponta tízmillióan kattintottak Mu legújabb bejegyzéseire. Az oldal sokszor elérhetetlenné vált, nem a cenzúra, hanem a szerver túlterheltsége miatt. Később Mu (igazi nevén: Li Li) szerelmeskedéseinek hangfelvételét publikálta, de ezeket idővel alig hallgatta valaki – ennél már sokkal izgalmasabb dolgokat is találtak a kínai netezők.
Az elmúlt évek legnagyobb kínai szexbotránya kétségkívül egy hongkongi énekes-filmsztár-producer nevéhez fűződik. A volt gyarmatváros egyik legvonzóbb férfijának tartott Edison Chen trendi rózsaszín laptopjáról a szervizben lopott le valaki több ezer olyan képet, amelyen a sztár félreérthetetlen helyzetben látható több mint egy tucat ismert színésznővel. A csaknem a komplett hongkongi szórakoztatóipart felvonultató sorozatot 2008-ban ügyesen adagolva hozták nyilvánosságra különböző honlapokon, hónapokig állt a botrány. A szárazföldi kínai hatóságok lassan reagáltak, a kínai keresők heteken át kiadták a fotókat, napi tízmillió letöltést produkálva. Mire a cenzúra működésbe lépett, a képek már mindenkinek megvoltak, s akiknek mégsem, azok CD-n bármely piacon megvásárolhatták őket.
Másfajta, a nemzeti öntudatot is sértő botrányt okozott egy Sanghajban élő angol blogger, aki Szex és Sanghaj című netes naplójában arról írt, hogy melyik kínai hölgyet miként csalta az ágyába. A sértett kínai (férfi) internetezők valóságos hajtóvadászatot indítottak ellene, ám a ChinaBounder álnevű férfi kilétét minden igyekezet ellenére sem sikerült felfedni. Végül – immár biztonságos helyre távozva – maga ChinaBounder leplezte le magát, amikor valódi nevén, David Marriottként provokatív könyvet írt Kínáról.
Persze nem lenne teljes a kép, ha legalább egy kémbotrány nem színesítené a kíváncsi kínai netezők mindennapjait. A sztorit a sanghaji dél-koreai konzulátus három diplomatája szolgáltatta néhány hónapja, akik egyszerre tartottak fenn igencsak szoros kapcsolatot egy kínai hölggyel. A találkozókat igencsak szaftos képek dokumentálták, amelyek elárasztották a világhálót. Itt sem a liezon volt az alapprobléma, hanem az, hogy a konzulátus jó néhány titkos anyaga a hölgy kezébe került. A diplomatákat visszahívták, de miután a sanghajiak után Mongóliában szolgáló koreai diplomaták is hasonló ügybe keveredtek, a dél-koreai sajtó átnevezte a szöuli külügyminisztériumot szerelmi ügyek minisztériumává.
Virágozzék félmilliárd virág!
Persze az egymást követő digitális szexbotrányok csupán a tünetei annak, hogy a kínai társadalomban rendkívül mélyreható változások mennek végbe. A szabad szerelem szellemét – és mindenét, ami ezzel jár – kiengedték a palackból, s úgy tűnik, hogy nem is lehet oda visszatuszkolni. A jelenség persze sok szempontból nem új: a kínai elit már évszázadokkal ezelőtt is falta az erotikus albumokat és regényeket – elég csak a magyarul is megjelent, A szerelem imaszőnyege című, Ming-kori regényre gondolnunk. A prostitúciónak is óriási hagyományai vannak Kínában: a fővárosokban már másfél ezer éve hatalmas szórakoztatónegyedek működtek, az itt tevékenykedő híresebb „virágszálak” nevét versek, elbeszélések ezrei örökítették meg. Ennek ellenére a kínai társadalom a legutóbbi időkig meglehetősen prűd volt: a szerelmi életet zárt falak között élték, s kinn nemigen beszéltek arról, hogy mi is folyik odabenn. Ez változóban van: a szex egyre inkább nemcsak az életnek, hanem a közbeszédnek is szerves része.
Ehhez nagyban hozzájárul az internet, amely Kínában is forradalmasította a kommunikációt. A nagy portálokat a hatóságok szoros felügyelet alatt tartják, de a félmilliárd internetezőt, a több mint százmillió mikroblogot, a különböző fórumokat, közösségi oldalakat lehetetlen hatékonyan kordában tartani. Ha megjelenik valahol egy zaftos képsorozat vagy videó, emberek milliói osztják meg egymással, mielőtt a cenzorok észbe kapnának. Ezért aztán sokszor inkább meg se próbálnak beavatkozni – elvégre egy csupasz énekes képe önmagában még nem fogja aláásni a rendszert.
A fő kérdés persze az, hogy ha az új nemzedékek hozzászoknak a magánéleti és információs szabadsághoz, akarnak-e idővel ennél többet. Ha egyszer csak kínaiak tömegei nemcsak szexpartnert akarnak szabadon választani, hanem polgármestert vagy képviselőt is, abból még nagyobb változások fakadhatnak. Addig is azonban lelkesen élvezik a szexuális szabadságot – úgy tűnik, emellett minden más várhat.
origo.hu
Kubatov Gábor nevetségessé tette Magyar Péter hazudozó brüsszeli emberét
