Mi érettségi után szakítottunk. Odalett a tinédzser lamúr.

Az egyik hosszú hajú, ricsés srác a KDNP elnöke és miniszterelnök-helyettes lett.

A másik hosszú hajú, ricsés srác Fideszt alapított, íróember lett s újságíró, ahogy odaát, a negyvenéves könyvelők szörnyű álmában mondani szokás, ő lett az „első számú propagandista” és „a miniszterelnök bizalmasa”.

Ám ami mindezeket felülírja, az a barátság.

1977 óta a barátom.

S ahogy 1977-ben sülve-főve együtt voltunk, úgy az elmúlt tizenöt évben megint sülve-főve együtt vagyunk.

Az ilyesmi pedig azt feltételezi, hogy mindent tudsz a másikról.

És akkor úgy három éve talán, hogy először olvastunk magunkról a „szociális médiában” (nem, már régen nem a kártya az ördög bibliája, hanem ez) mindenfélét.

Így érkeztünk meg a jelenbe.

Így érkeztünk meg a vérvádhoz, a bibliai Belzebub-vádhoz.

És akkor most én, az egyik egykori hosszú hajú, ricsés srác közlöm az ország és a világ közvéleményével: ebből semmi nem igaz. 

Továbbá engedtessék meg nekem kijelenteni azt is, hogy nem, nem vagyunk buzik, nem vagyunk egymás párjai, nem „használtunk” együtt kiskorú gyerekeket, továbbá nincsenek törvénytelen gyerekeink.

Ellenben és határozottan igen: az én barátom negyvenhét éve hűséges párja a feleségének, felesége pedig őneki, és igen, nem volt soha, semmilyen bűnös és titkolni való kapcsolata.

Most itt állunk. És akkor most az egyik ricsés srác megpróbálja összefoglalni a lényeget.

Ez az egész egy régóta, elég aprólékosan megtervezett, hogy ne mondjam lépésről lépésre, tégláról téglára felépített ocsmány akció újabb grádicsa.

Erre az ocsmány, aljas és csak az egybites idióták számára fogyasztható politikai üzenetre ült rá az összes ocsmány, aljas és egybites idióta, Pottyonditól egészen noÁrig, és természetesen az ugyanilyen ellenzékünk – tisztelet a szánalmasan csekély számú kivételnek.

És most, a felépített terv újabb állomásaként nekiláttak személyesíteni a vérvádat, kiszemelve az én barátomat első célpontnak.

Őt szemelték ki, mert őt kellett kiszemelniük.

És akkor ismételjük meg, amit Kocsis Máté elmondott a parlamentben, amikor kiállt a barátom mellett:

 Ne feledjük ezt a mondatot. Szükséges lesz nem felejteni, amikor eljön az idő. Hamarosan.

És azt mondta még Kocsis Máté: – A Szőlő utcai javítóintézet ügyét szerinte gusztustalan, ízléstelen és felháborító kampány övezi.

Azt mondta, a miniszterek folyamatos nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt állnak, így ez csak két kormánytag aljas, piszkos lejáratása. Közölte, hogy a nyomozás zajlik a javítóintézetben történtek miatt, és a nyomozás egyetlen kormánytagra sem terjed ki.
Igen. 

És most ennek a kellős közepébe tolta bele undorító önmagát Arató Gergely, Dobrev meg már ott tart, hogy ötmillió forintot ajánl fel bizonyítékokért.

Ki mit gondol, vajon hány szerencsétlen nyomorult és/vagy gátlástalan tetű fog „bizonyítékokat” gyártani ezek után?

Sok ilyen van.

És ezeknek ez a lényeg: húzni ezt az egészet, a végtelenségig. És hazudni, hazudni, hazudni, vég nélkül, majd csak megragad valami az erre fogékony húgyagyakban.

És akkor térjünk vissza az elejéhez: ha ebből a vádból semmi nem igaz, akkor ennek az ellenzéknek meg kell buknia, akkor el kell takarodniuk örökre, az érintetteknek pedig börtönben kell tölteniük életük hátralévő részét – kiegészülve a sajtójuk érintett részével.

Fenntartom. Ez megbocsáthatatlan.

És igen, ezek a gazemberek tépik most a pofájukat, hogy szegény hódmezővásárhelyi rendőrkapitányt mi kergettük halálba.

Nem. Nem történt ilyesmi, de még csak hasonló sem. Hogy ismét Kocsis Mátét idézzem, kérdezzék az ügyről azt a szemétláda hódmezővásárhelyi polgármestert, azt a farizeus, aljas, rohadék MZP-t, azt a bukott, sértett, gyerekverő szarzsákot, aki míg élt, állandóan a rendőrkapitányt csesztette és fideszesezte, a rendőrkapitányt a beosztottja csábította el – lehet, hogy nem véletlenül? –, és most, hogy halott, odabújik a koporsó mellé, hogy politikai tőkét kovácsoljon magának.

Ezek hullarablók.

Utána pedig a legocsmányabb vádakkal próbálják összekenni az én barátomat.

Aki kiáll ezek után, és elmondja, amit elmondott, önazonosan, hitelesen, felháborodásának minden jogos indulatával. Akkor pedig megérkezik a „politikai elemző”, még egy hülye gazember, és elkezdi fejtegetni, hogy ez kommunikációs hiba, mert nem is egyértelműen Semjént támadták meg, a többi patkány ott, a szociális médiában meg nekiáll lihegni, miszerint akinek nem inge, nem veszi magára.

Hát persze. Nem volt egyértelmű, hogy „ki az a Zsolti bácsi” meg hogy miniszterelnök-helyettes. Ha pedig szólni mersz, akkor nem zörög a haraszt, meg akinek nem inge.

El kell ezeket takarítani. Mindet. Mert, talán már mondtam, s most újra mondom, de vége a feltételes módnak: mivel ebből a vádból semmi nem igaz, ennek az ellenzéknek meg kell buknia, el kell takarodniuk örökre, az érintetteknek pedig börtönben kell tölteniük életük hátralévő részét – kiegészülve a sajtójuk érintett részével.

És mindenki, akinek megmaradt a józan ítélőképessége, az emberi arca és az emberhez méltó lelkivilága, gondoljanak bele, milyen most Zsolt barátomnak. Negyvenhét év hűséges és bűntelen házasság után így és erre kelni reggelente.

Ezt csak Krisztusba vetett hittel lehet elviselni, kibírni és túlélni.

És az ártatlanság tudatával.

Az én barátomnak megvan mindegyik.

Tarts ki, barátom! Nem vagy egyedül. És emlékezz 1977-re!

„A világon annyi ember él
S én fáradtabb vagyok mindenkinél
Nézem egy gyűrt fotónkat, a földön hever
Aztán felkapja lágyan a szél.”

Nálunk az igazság és a becsület. És a bosszú sem fog elmaradni. Azt én nem fogom hagyni…