Miután elektronikus úton korábban már véleményezték, a szakszervezetek tegnap személyes tárgyaláson konzultáltak a nemzetgazdasági minisztériummal az új munka törvénykönyve (Mtk.) tervezetéről. Az érdekvédők már a találkozó előtt világossá tették, hogy elutasítják a tárca által kidolgozott koncepciót. Szerintük annak ugyanis nincs olyan szakasza, amelyik ne kedvezőtlenül érintené a munkavállalókat az eddigi szabályozáshoz képest. A tárgyalás után a minisztérium közölte, megvizsgálják, hogy mely szakszervezeti javaslatok építhetők be az új Mtk.-ba. A tervezetbe mindemellett már bekerültek a szociális konzultáción született döntések, azaz a védett kor intézménye és a kismamák munkajogi védelme. A törvénykönyv így a jövőben is védelmet ad a munkáltatói rendes felmondás lehetőségével szemben mind az 55 évesnél idősebb, védett korban lévő, mind a várandós, a szülési, illetve a gyermek gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók esetében. A tárca álláspontja szerint „a hatályos Mtk. nem segíti a munkahelyteremtésben a magyar gazdaságot”, az új szabályozásban azonban a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme nem gyengül, sőt erősödik. „Az új Mtk. nem csökkenti az alapszabadság és az életkor alapján járó pótszabadság mértékét sem, valamint lehetővé teszi, hogy a kollektív szerződés a jövőben is korlátozás nélkül állapíthasson meg életkorhoz kapcsolódó pótszabadságot a munkavállaló javára” – közölte a tárca.
Az egyeztetés után a szakszervetek bejelentették, hogy a szakmai mellett politikai vitát kell folytatni az Mtk.-módosítás szükségességéről, illetve hogy milyen irányok mentén alakítják át a munka világát. Erre már akár a jövő héten készek. Az érdekvédők szerint a tervezet nem szolgálja sem a foglalkoztatás bővülését, sem a gazdaság dinamizálását, a tegnapi tárgyaláson pedig nem tudtak érdemi szakmai vitát folytatni, mert a tárca még nem dolgozta fel a tervezethez érkezett javaslatokat.
A szakszervezetek reményüket fejezték ki, hogy folytatódnak a tárgyalások, de már a munkaadókkal kiegészülve, három oldal részvételével. A munkáltatói szövetségekkel ma folytatja a tárca az egyeztetéseket az új Mtk.-ról.
Az LMP arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte a tárca munkaanyagának megvalósulásával a kormány védtelenné tenne csaknem egymillió megváltozott munkaképességű embert, mert a szövegből hiányzik az egyenlő bánásmódra vonatkozó előírás. A tervezet alapján – véli az LMP – a rokkantnyugdíjasokat is indoklás nélkül lehetne elbocsátani, noha ők egyébként is nehezebben tudnak munkát találni, és őket fenyegeti a leginkább az elbocsátás.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort