Magyarországnak nincs tengeri kijárata, ezért olajat csak Oroszországtól tudnak vásárolni – fogadta el Orbán Viktor telefonos magyarázatát Ursula von der Leyen, nyomban megértve a helyzetet: „Mások sok helyről vásárolhatnak. De Magyarország? Ők nem tudnak csak úgy váltani.”
De elnézést kell kérnünk az olvasótól, csúnyán összekevertük a jegyzeteinket! A kormányfő valójában nem az Európai Bizottság vezetőjét, hanem az amerikai elnököt győzte meg a magyar energiabeszerzés fizikai korlátairól egyetlen telefonhívással. Mennyivel könnyebb is lenne, ha Brüsszel is ugyanúgy hallgatna a racionális érvekre, mint Donald Trump!
Nem úgy képzeljük el persze, hogy ő mindenkinek bármiben rögtön igazat ad. A diplomáciai sikereket nem adják ingyen.
Szükség lehetett Orbán Viktor és az amerikai elnök hosszú évek alatt felépített, személyes találkozásokon megerősített jó szövetségesi viszonyára. Bajban ismerszik meg a jó barát – tartja a mondás, de angolul ez kissé másképp hangzik, és jobban is illik a mostani helyzethez: akkor ugyanis, amikor szükség van rá. Most pedig volt, mert Washingtonban taktikát váltottak, hogy nyomást gyakoroljanak Moszkvára az ukrajnai békekötés érdekében. Ezért aztán azokra is, akik üzletelnek velük. Halkan jegyezzük meg: az amerikaiak is vesznek nyersanyagokat az oroszoktól, de akkor sem ugranak el egy-egy biznisz elől, ha az beesik az ajtón. Von der Leyen a vámtárgyalások részeként elkötelezte Európát 750 milliárd dollárnyi amerikai energia, főleg nyilván cseppfolyósított földgáz, LNG megvásárlására. Szakemberek azóta sem értik pontosan, milyen alapon tette ezt, ki és miből fogja megvenni ezt az irdatlan mennyiséget, a jelenlegi háromszorosát.
Az energia nem integetős cica, amelyet, ha kedvünk tartja, egyszer csak nem Kínától veszünk, hanem Vietnámtól vagy Japántól, ahonnan amúgy eredetileg származik, aztán néhány konténernyit megint Kínától.
Hosszú távú szerződések rögzítik az olaj és a földgáz beszerzését, bonyolult a logisztikájuk, miközben hazánk vagy Szlovákia olyan infrastrukturális előnyre építhet, mint a Barátság vezeték, amely jól működik, ha az ukránok nem rongálják éppen meg háborús buzgalmukban. Ezzel együtt lehet és érdemes más beszerzési források után nézni, de friss hírek szerint nézeteltérés van a Mol és a horvátok között az Adria-vezeték kapacitásáról. Ez kizárólagos útvonalként nem tűnik jó ötletnek.
Brüsszel jelenleg a sokadik Moszkva-ellenes szankciós csomagot erőlteti. Már a korábbiak is óriási sikernek bizonyultak, legalábbis az Európának való károkozásban. – Itt az ideje, hogy megszabaduljunk a piszkos orosz fosszilis üzemanyagoktól – adta ki az ukázt évértékelő beszédében Von der Leyen,
elfeledve, hogy amikor a hidegháború éveiben ő vagy Manfred Weber cseperedett, nyugatnémet otthonaikat szovjet gáz fűtötte.
Pedig a NATO is le akarta akkor győzni Moszkvát, de nem úgy, hogy közben önmagát tegye tönkre. Kína ma a nyersolajszükséglete felét, India a negyven százalékát az oroszoktól szerzi be. A két országban összesen csaknem hárommilliárd ember él, a mi népességünk háromszázszorosa. El lehet képzelni, milyen kiheverhetetlen kárt okozna az oroszoknak, ha nekünk nem szállíthatnának.
Mi viszont itt állnánk üres benzinkutakkal vagy felvert üzemanyagárakkal.
Létezik persze az ideológiai elfogultságnak az a foka – most például Ukrajna háborús győzelmétől vágyvezérelten –, amelytől elbódulva egyesek bármi árat képesek megfizetni. Lukács György elvtárs például úgy vélte: a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus. Kerül, amibe kerül. Milyen jót kacagna Trump, ha ismerné az idézetet.
