Az amerikai elnök beszéde fordította meg az egész napi rossz hangulatot a részvénypiacokon – mondta a távirati irodának Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója. A szakértő szerint ez elég volt ahhoz, hogy a végére lenullázódjanak a tőzsdei mínuszok, sőt, a BUX még emelkedni is tudott. Az európai tőzsdéken szintén érezhető volt a pozitív fordulat, a magyar piac zárásakor a főbb nyugati indexek már csak fél és nulla százalék közötti mínuszban voltak.
Ezt megelőzően a piacokon pesszimista hangulat uralkodott, a vártnál gyengébb amerikai második negyedévi növekedési adat hatására pedig napi mélypontra süllyedtek az indexek. Szegner Balázs szerint a jövő hét elején még mindig az amerikai hírek mozgathatják majd a piacokat. A megállapodásig kivárás lehet, és ha csak kedden az amerikai piac nyitva tartása idején születik döntés, az várhatóan csak szerdán érezteti hatását a magyar börzén.
A Mol árfolyama tegnap 450 forinttal, 2,28 százalékkal 20200 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP-részvények ára nem változott, 5450 forintot ért, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,12 százalékkal 543 forintra nőtt, forgalma 336,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1200 forinttal, 3,31 százalékkal 37500 forintra emelkedett, a részvények forgalma 602,7 millió forintot ért el. Az Egis 109,8 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,08 százalékkal 18300 forintra csökkent. A BUMIX 1738,72 ponton zárt, ami 5,89 pontos, 0,34 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Az eurót tegnap 16 órakor 269,80 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 268,19 forintos árral. A svájci frank újabb rekordot ért el 239,06 forintos jegyzésen, estére 237,62 forintra erősödött.
Menczer Magyarnak: Hány haver kapott a lóvéból, amikor a Diákhitel Központot vezetted? - videó