Új díszkivilágítást kap a Parlament épülete augusztus 20-tól, amit hivatalosan az ünnepi tűzijáték után láthatnak majd először az érdeklődők – ezt a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár jelentette be. Kovács Zoltán elmondta: az új világítás – két évvel a Parlament dunai homlokzatának felújítása után – végre méltó formában emeli ki a főváros, az ország ékességét. A díszkivilágítás főpróbája augusztus 16-án este lesz. A beruházás nettó 485 millió forintból valósult meg.
Az államtitkár az augusztus 20-i programokról szólva elmondta: szombat délután két órakor kezdődik az ünnepi parádé a Magyar Honvédség szállítóhelikoptereinek és Gripen-kötelekének Duna feletti átrepülésével. Ezután „történelmi hajók” indulnak a Margit hídtól a Lánchíd felé. A hajók „díszletezése” öt történelmi korszakot elevenít majd fel: Szent István korát, a reneszánszt, a reformkort, a századforduló szecesszióját és napjainkat. Ezzel egy időben motorcsónakok jelennek meg Magyarország nemzeti lobogójával a fedélzetükön.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort