Belgrád és Pristina párbeszédével kell megoldani az EU védnöksége alatt a koszovói konfliktust. Erre az álláspontra helyezkedett az ENSZ BT a csütörtök esti konzultációkon, amelyeken nem vehetett részt Vuk Jeremics szerb külügyminiszter. Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője ugyancsak a tárgyalások folytatására szólított fel, s visszafogottságra intette a feleket. Hétfőn Belgrádba látogat Robert Cooper, aki az EU nevében közvetít a brüsszeli szerb–koszovói párbeszéden. A tárgyalásokat nem utasítja el Belgrád, igaz, Boriszlav Stefanovics küldöttségvezető kijelentette, hogy a történtek után nehéz lesz a tárgyalóasztalhoz ülni. A koszovói szerbség és a szerbiai ellenzék radikálisabb része azonban nem folytatná a tárgyalásokat, ha nem sikerül a terepen megállapodásra jutni. Az esély a sikerre nem biztató.
Erhard Bühler KFOR-parancsnok tilalmi övezetté nyilvánította a határ térségét, és kijelentette, hogy érvényt kell szerezni Pristina határozatának az átkelők ellenőrzéséről. A helyszínen tartózkodó szerb kormánytagok szerint ezzel a nemzetközi erők átlépték az ENSZ BT 1244. számú határozatának kereteit, s a független koszovói állam létrehozásában segédkeznek. A terepen a feszültség nem enyhült, továbbra sem engedik át a Szerbiából érkező árut, a helyi szerbek pedig az ellátás miatt aggódnak. Szerb hírszerzői források szerint a minapi huligántámadást és gyújtogatást a helyi csempészbanda vezetője szervezte.
Magyar Péter: Soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem