Bizalom

Sokan először azt hihették, meteorit zuhant kedd este Pécsett a Szigeti útra. Közelebb menve persze már furcsának találták a helyiek a dolgot, hiszen az égből érkező kőzetek általában barna, rücskös valamik – az űrhajózási múzeumban legalábbis ilyeneket mutogatnak az oroszok –, s legföljebb akkor lógnak drótok belőlük, ha útközben, valahol a termoszférában összeolvadtak egy fönt felejtett szovjet űrállomással. Ennek a valószínűsége azonban rendkívül kicsi. Múltkor olvastam, hogy egy német kisfiúnak borsó méretű meteorit hasította fel a karját, miközben iskolába ment. Szegény, hogy megijedhetett. Nagy pechje volt, írta a tudósító, egy a százmillióhoz ugyanis mindössze az esélyünk arra, hogy éppen ránk talál pottyanni egy effajta égi bogyó. A németek persze jó sokan, nyolcvanmillióan vannak, statisztikailag tehát nagyobb a valószínűsége, hogy németbe vág meteorit, mint mondjuk oszétba. Villámcsapásra sincs persze nagy esélyünk, mégis hallottunk egy öregről Szarvas mellett, akibe kétszer is belevágott. De tényleg, másodszorra szegény ott is maradt, nesze neked statisztikák!
A pécsi utcába becsapódott mázsás tömb anyagát kicsivel később vasbetonban állapították meg a rendőrök – abból sincs túl sok az űrben –, majd tekercsre pontosítottak, s kisvártatva az eredetét is meghatározták. A kezdetben sejtett irány, vagyis az ég pontos volt, a tárgy azonban „csupán” hetven méter magasról, a huszonöt emeletes szellemház egykori liftaknájának tetejéről érkezett a Szigeti út aszfaltjára. Az ok az lehetett, hogy fémtolvajok akarták leszedni a helyéről a kábeltekercset, de nem bírták megtartani, így az legurult a lépcsőn, majd egy ablakot kitörve a mélybe zuhant. Személyi sérülés nem történt, a balesetet okozó két jómadarat a rendőrség a tizenegyediken elfogta.
Hiába, folyamatosan bontják az 1989-ben életveszélyessé nyilvánított és kiürített óriási épületet, mint sokáig az egyiptomiak a nagy ősök piramisait. Utóbbi helyen rájöttek, ha teljesen elhordják a kúpokat, nem jönnek majd a turisták, a pécsi önkormányzat viszont inkább szabadulna az egész romhalmaztól, de egymilliárd lenne a bontás. Ki tudja, ha a fémgyűjtők elég aktívak, lehet, hogy előbb-utóbb magától dől össze az egész, elvégre a betonelemeket is acélsodronyok tartják össze, azért meg fizetnek a fémtelepen. Valamiből élni kell, mondják a fülön csípett tolvajok, kicsi a pénz, nagy a bánat, majdnem mi is meghatódunk.
Nálunk, a mi kis óbudai utcánkban nem bontanak semmit, kedden azonban megtalált egy fura fazon, aki azóta sem tudom, igazat mondott-e vagy sem. Adtam én már pénzt annak a nőnek, aki folyton egy nagyon fontos telefonhíváshoz kér ötven forintot, s annak a pasasnak is, aki a törökbálinti nagyáruháznál meglőtt biztonsági őrnek adta ki magát, távolsági buszjegyre gyűjtött, s ígérte, másnap ugyanitt megadja a tartozást. Ez a mostani fickó kedden dél körül pécsi melósként mutatkozott be, aki kizárta magát egy felújítás alatt álló közeli lakásból, bent maradt a pénztárcája, s így nem tudott hazamenni. Könyörgött, kapott is egy ezrest, ígérte, megtalál, s hamarosan visszakapom a pénzt. Önző módon a kíváncsiság is hajtott, mikor segítettem neki, amolyan igazságteszt volt ez a részemről, vagy ahhoz hasonló. Olyan jó lenne, ha hamarosan tényleg megjelenne nálunk, nem is a pénz miatt, hanem hogy kicsit visszanyerjem az emberekbe vetett hitem. De a kedd esti pécsi hírek nyugtalanítanak. Lehet, hogy tényleg összeszedte a hiányzó forintokat a vonatjegyre, hazament, s este újabb pénzkereseti lehetőség után nézett? Esetleg társával ő mászott fel a szellemház tetejére, hogy lehozzon némi fémet? Mondjuk éppen a mázsás tekercset? Ez esetben már kár tagadnom, bűnsegéd lettem. De komolyan, ma már tényleg senkiben sem lehet megbízni?