Huszonkilenc órányi úszás után feladta tegnap a Floridai-szoros átúszásának kísérletét a vasárnap óta úton lévő Diana Nyad, aki a világon elsőként cápaketrec nélkül akarta megtenni a 166 kilométeres távot – derült ki egy Twitter-bejegyzésből. „Vége van. A körülmények együttállása nem teszi lehetővé a biztonságos folytatást” – írta a közösségi portálon Elaine Lafferty, aki Nyad blogja szerint a kísérőhajók egyikén utazik. Lafferty szerint részben az erős tengeri szél és a kedvezőtlen áramlatok kényszerítették rá a nehéz döntésre a 61 esztendős Nyadot. A nő vasárnap este vágott neki a távnak Havannából, és ma akarta elérni a Florida állambeli Key West partjait. A korábban hosszútávúszóként világsikereket elérő Nyad harminc évvel ezelőtt befejeződött élsportolói pályafutása idején számos rekordot állított fel: 1975-ben kevesebb mint nyolc óra alatt úszta körbe Manhattan szigetét, míg 1979-ben 165 kilométert úszott a Bahamákhoz tartozó Biminitől egészen Floridáig.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni