Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 4-i hatállyal elfogadta Eiselt Györgynek, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának lemondását, akit egy hónapja vezető beosztású, fontosabb ügyben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint Eiselt még 2009-ben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai főigazgatójaként kapott használatra egy német rendszámú Mercedest az Eclipse Zrt.-től. A cég nem sokkal ezután megnyerte a gépjármű-eredetiség-vizsgálat informatikai rendszerének kialakítására kiírt ötmilliárd forintos állami pályázatot.
A társaság vezetőit tavaly márciusban fogták el, miután a pénzügyőrség pénzmosás és adócsalás (az érintettek az állami megrendelésből származó nyereséget fantomcégek hálózatán keresztül próbálták meg eltüntetni) gyanújával büntetőeljárást indított ellenük.
Úgy tudjuk, Eiselt írásban tett vallomást, amelyben tagadta a bűncselekmény elkövetését, és vitatta, hogy a gyanúsításban foglaltak idején hivatalos személynek minősült volna. Információink szerint Eiselt György védekezésében arra hivatkozott, hogy volt cégében, amely az Eclipse Zrt.-vel szerződésben állt, csak 2006 szeptemberéig volt tulajdonos, és az autót addig az időpontig jogszerűen használta. Eiselt Györgyöt Magyariné Nagy Edit követi a beosztásban.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni