Nemzetünk jövője: az erős család, a gyermekáldás, a megújulás, a rokoni összetartás, a nemzeti összefogás és a velünk rokonítható népek kölcsönös rokonszenve, sokoldalú együttműködése – mondta Lezsák Sándor a Bugac település melletti pusztában tartott Ősök napja rendezvényen. A honfoglalás korát idéző, őseink emlékét a középpontba állító háromnapos esemény fővédnöke úgy fogalmazott: az év 365 napja is lehetne az ősök napja, hiszen történelmünk példamutató személyiségei adnak nekünk éltető reményt és erőt.
„Ősöd üzen, a nap párduca. Messze időt viszek. Tudd, Isten földedről vezette tur nemzetet szerte világba” – idézte Szörényi Levente rockoperájának, az Atilla, Isten kardjának sorait az Országgyűlés fideszes alelnöke, aki egyben a mű dalszövegírója.
– A magyar őstörténet megújulásának kezdetén vagyunk, s bízom abban, hogy a fiatal történészek lehetőséget kapnak arra, hogy a kincses kelet értékeit feltárják, s bizonyítsák azt, ami a szívünkben él, agyunkban van – emelte ki Lezsák, hozzátéve: ezek a történészek tudják, hogy az „ősök kézmozdulata, a motívumok rokoníthatnak bennünket sok néppel”, amelyekkel együtt rokonszenvvel leszünk képesek kapcsolatokat építeni az élet minden területén.
A rendezvényen felszólalt Erdenecsimeg Ombószüren, Mongólia magyarországi nagykövete is, aki a mongolok hun leszármazottságát hangsúlyozta. A hun birodalom megalapításának 2220. évfordulójának ünnepségeit egyébként augusztus végén tartják Mongóliában, amelyre Magyarországot is meghívták.
Az Ősök napján az ősi magyar kultúrát felvonultató hagyományőrzők szinte minden képviselője megjelent. A területen több tucat jurtát állítottak fel, a sátrakban előadások és bemutatók követték egymást, ezenkívül lovas és gyalogos harcosok felvonulását is megtekinthették az érdeklődök.
Robbanás volt Budapesten