Ahhoz képest, hogy vasárnap Izraelben fel kellett függeszteni a kereskedést, mert akkora volt a zuhanás, különösebb baj nem történt. A vezető tőzsdeindexek kivétel nélkül estek, változó, 3–5 százalék közötti mértékben, az amerikai állampapírokat ugyanakkor vették, noha a hitelminősítő tegnap a két legnagyobb amerikai jelzáloghitel-finanszírozó társaság, a Fannie Mae és a Freddie Mac adósbesorolását is hátrébb tolta. A görög tőzsdén betiltották a shortolást, vagyis az árfolyamesést váró spekulációt.
– Függetlenül attól, hogyan döntenek egyes hitelminősítő intézetek, az Egyesült Államok mindig AAA osztályú ország volt és az is marad – jelentette ki az MTI által idézett televíziós beszédében Barack Obama. Az amerikai elnök közölte: a következő hetekben az államháztartás rendbehozatalát célzó javaslatokat terjeszt elő. A jelek szerint a piac továbbra is hajlandó finanszírozni a világ legnagyobb gazdaságát. Keményebb hangot csak Kína, a legnagyobb hitelnyújtó ütött meg, amikor azt követelte, hogy a világ országai szorosabban egyeztessék gazdaságpolitikai lépéseiket. Európában az hozott némi megnyugvást, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elkezdte vásárolni a spanyol és az olasz állampapírokat. Ezt hivatalosan nem jelentették be, de a kereskedők érzékelték a hatását. Közben a forint újabb negatív árfolyamcsúcsot ért el a svájci frankkal szemben, és 258 forint alá süllyedt a kereskedés. Róna Péter közgazdász a Magyar Televíziónak kijelentette, hogy addig nem beszélhetünk gazdasági növekedésről, ameddig a devizahitelesek helyzetét meg nem oldják.
Továbbiak a 11. és a 12.,
vezércikk a 7. oldalon
Peti! Mi van a 10 milliókkal? – Kínos kérdést kapott Magyar Péter